Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Leváltják L. Simon Lászlót, Hoffmann Rózsát kettévágják

A kulturális államtitkárt menesztik, az oktatási államtitkártól elveszik az egyetemeket.

Az Index információi szerint átalakítja minisztériumát Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztériuma. Az átalakításból most két államtitkár sorsának változása látszik. L. Simon László kulturális államtitkárt menesztik, a hírek alapján neve eddig nem merült fel más beosztással kapcsolatban.

Szembement Fekete Györggyel

Helyét Halász János, a Fidesz jokere veszi át, aki jelenleg a miniszterelnökségen szolgál, szintén államtitkári rangban. Az Indexnek a minisztérium nem erősítette meg a hírt, de nem is cáfolta.

Az Index úgy tudja, hogy L. Simon leváltása mögött a Fekete György irányította Magyar Művészeti Akadémiával szembeni konfliktusa áll. Az államtitkár szerette volna visszaszerezni a minisztériumtól az MMA-hoz átszerzett jogokat, és olyan önálló döntéseket hozott, mint például az, amivel támogatást nyújtott a független színházaknak.

Az Index úgy tudja, L. Simon helyére első körben Gulyás Gergelyt szemelték ki, ő azonban visszautasította a megbízást. Gulyás a Fidesz alkotmányjogi szakértőjének számít, egyébként a Vas megyei területi listán jutott az országgyűlésbe.

Saját államtitkára lesz a felsőoktatásnak

Közben megcsonkítják Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár feladatait is. Néhány hete már napvilágot látott a hír, hogy az államtitkár asszonyt nem engedik megszólalni a felsőoktatási átszervezésről, a diákokkal is Balog Zoltán miniszter egyeztetett.

Hoffmann Rózsa korábbi megnyilatkozásai erősen rontották a minisztérium renoméját, valószínűleg ezért is a lépés. A lényeg, hogy kettéválasztják a közoktatási (általános és középfokú oktatás) és a felsőoktatás államtitkári irányítását, a közoktatás marad Hoffmann Rózsánál. Az Index információi szerint a felsőoktatást Klinghammer István irányítja majd államtitkárként.

Klinghammer 2000-től hat éven az ELTE rektora volt, 2005-től a Magyar Rektori Konferencia elnöke. A napokban egy interjúban forrófejűnek nevezte a diáktüntetések résztvevőit, akik éretlenek ahhoz, hogy egyetemre járjanak és értelmiségi pályára készüljenek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra