Leégett a majomház az állatkeretben, több mint harminc állat pusztult el

A dolgozókat sokkolta a tragédia.

Tűz volt az újév első napjára virradó éjjel a németországi Krefeld állatkertjében, a lángokban több mint harminc állat pusztult el, köztük csimpánzok, orángutánok és két idősebb gorilla is. Az állatkert közleménye szerint a tűznek nem volt túlélője. A tűzben a krefeldi állatkert majomháza égett le teljes egészében. Az elpusztult állatok között repülő kutyák és madarak is vannak. A gorillák majomházzal szomszédos karámja ugyanakkor épségben maradt.

Totális pusztulás
index.hu

A tűz oka egyelőre ismeretlen. A közelben lakók nem sokkal hajnali fél egy után riasztották a tűzoltókat, mire azonban a tűzoltók néhány perccel később a helyszínre értek, a majomház már teljesen egészében lángokban állt. Az állatkert vezetésének közleménye szerint a dolgozókat sokkolta a szörnyű tragédia. A Düsseldorf és Duisburg között fekvő Rajna menti város állatkertjének évente mintegy 400 ezer látogatója van. (MTI)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek