Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Eddig: 0 0 0 0 0 0 0 / 2 500 000 Ft, még 0 nap

Percekig állva tapsolták a szombathelyi lányt a német RTL tehetségkutatójában

Megkerestük Bánhegyi Adriennt, meséljen kicsit az élményről.

A négytagú zsűri (Dieter Bohlen producer, Lena Gercke modell-műsorvezető, Guido Maria Kretschmer divattervező és Bruce Darnell amerikai koreográfus) nagyra értékelte a produkciót, amit David Guetta Lovers on the Sun című dalára adott elő. Adrienn nekünk a céljairól, a műsor kínálta lehetőségekről és az álló ovációról is beszélt.

Nyugat.hu

A német Supertalent showban elsődleges céllal azért szerepeltem, mert egy jó promóciónak tartom a műsort, ami segít a sport népszerűsítésében, nem csak nekem, de talán minden ugróköteles előadónak, versenyzőnek - aki a jövőben is szeretne kötélugrással foglalkozni - megkönnyíti a dolgát.

Emellett pedig a show technikai felszereltsége egy remek lehetőséget adott arra, hogy az UV fényeket használva egy különlegesebb ugróköteles produkciót tudjak bemutatni. A közönség reakciója meglepett, hiszen az előttem szereplő tehetségek műsora után nem hallatszott a "Zugabe" (ráadást jelent – a szerk.) a színházteremből. Természetesen a pozitív reakció, mindig jól esik!

Az eredmény számomra nem lényeges, jól ereztem magam a forgatáson, a közönségnek tetszett a műsorszámom, sikerült jól megoldanunk az UV fényes világítást, és így egy kissé színesebbé tenni a műsort.

Adrienn továbbjutása egy másodpercig sem volt kétséges, a fellépéséről készült videót a képre kattintva érhetik el:

Kedves Olvasó!

Hangot szeretnénk adni nektek! Kérjük, segítsetek nekünk abban, hogy elindítsuk új stúdiónkat, és hogy minél több beszélgetést és videót készíthessünk veletek, nektek!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű