Kőszeg irányába tartott egy osztrák rendszámú BMW vasárnap hajnalban, amikor az autót vezető férfi elaludt a volán mögött a 87-es főúton, Gencsapáti közelében. Az autó a jobb oldali padkára futott, amitől a sofőr felébredt és ugyan vissza már nem tudott térni az útra, de annyit tudott korrigálni, hogy a személyautó ne hajtson be a bokrok és fák közé. A BMW így párhuzamosan az úttal, a töltés alján állt meg. A sofőr megpróbált felhajtani a töltésen, de nem járt sikerrel, így értesítette az asszisztencia szolgálatot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!