Az idén 30 éves a Miss Alpok Adria Szépségverseny, most Vas megye a házigazda

A jubileumi országos döntő Bükfürdőn lesz szombaton este.

Az országos döntő, vagyis a gála házigazdája Buch Tibor lesz, akit a műsorvezetésen kívül fellépéstis vállalt.

Az est magyaros hangulatú lesz, a koreográfiát és táncokat a Csillagshow Táncegyüttes vezetője, Dr. Czárné Nagy Ildikó tanítja majd be. Fellép a büki néptánc csoport is élő zenével, ők a Dr. Pesovár Ernő Alapfokú Művészeti Iskola Tücsök csoportjának táncosai.

A versenyzők elsőként a Vulcano Energia által adott pólókban és Dudik Szonja által tervezett szoknyákban mutatkoznak be. Ekkor ismertetik megyéjük egy-egy nevezetességét, turisztikai látnivalóját is a nézőknek, majd az Only One legújabb bikinijében lépnek a színpadra.

X

Az estélyi ruhás bevonulás hagyományos lesz, Hudák Mariann mesterremek és príma díjas viseletkészítő díszmagyar ruháiban lépnek a színpadra. A lányok nem csak bemutatkoznak ezekben a gyönyörű ruhákban, hanem táncolni is fognak.

A verseny szombaton este 20 órakor kezdődik a bükfürdői Caramell Premium Resort Superior szállodában. 15 versenyző vesz részt, ők az ország különböző megyéiből érkeznek. A lányokra korábbi cikkünkben ön is szavazhat Szavazzon, ki legyen Miss Alpok Adria! 2018. May 07. 07:21 ma, péntek éjfélig.

Az első három helyezett jut tovább a nemzetközi versenyre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű