Alpolgármester lett a korrupcióval vádolt fideszes Simonka György

Bűnszervezetben elkövetett milliárdos csalásért foglal helyet a vádlottak padján a fideszes Simonka György, ez azonban a jelek szerint nem akadályozta meg abban, hogy alpolgármester legyen Pusztaottlakán.

A korábbi kormánypárti országgyűlési képviselő a Magyar Narancsnak úgy nyilatkozott: „Annyira nem zavarta a testületet, hogy a vádlottak padján ülök és a Központi Nyomozó Főügyészség összességében 1,4 milliárdos költségvetési csalással vádol, hogy egyhangúlag választottak meg nemrégiben Pusztaottlaka társadalmi megbízatású, mandátummal nem rendelkező alpolgármesterévé. Én pedig azért fogadtam el a megtisztelő és felelősségteljes felkérést, mert korábban három cikluson keresztül vezettem szülőfalumat, és háromszor választottak meg a dél-békési térség országgyűlési képviselőjének, így tudom, milyen feladat vár rám, és én segíteni akarok Pusztaottlakának.”

A Magyar Narancs felidézi, Simonka György 2020 januárjában állt a Fővárosi Törvényszék büntetőtanácsa elé 32 társával egyetemben, miután bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással vádolta meg őket az ügyészség. A vád szerint hazai és uniós forrásokat tettek zsebre, miközben a forrásokat a Magyar termés TÉSZ Kft. és a Paprikakert TÉSZ Kft. beruházásaira vették fel. Az okozott kár mértéke közel másfél milliárd forint. Amennyiben elítélik, Simonkára 10-12 év fegyház és 800 millió forintos vagyonelkobzás vár.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek