Amerikai járványmodellezők szerint katasztrófa várható Magyarországon

A Bill Gates alapítványa által támogatott szakértők szerint, katasztrofális fordulatot vehet a magyarországi koronavírus-járvány.

A Washingtonban működő Institute for Health Metrics and Evaluation (IHME) többek közt a milliárdos Bill Gates támogatásával jöhetett létre. Az intézetben dolgozó szakemberek járványmodellezéssel foglalkoznak – és természetesen nem csak az Egyesült Államokra vonatkozóan készítenek lehetséges forgatókönyveket – írja a Magyar Hang.

Az intézet előrejelzésében úgy vélekedett: ha minden úgy marad, ahogy most van, akkor az év végéig több mint 12 500 halálos áldozata lehet a Covid-19-nek Magyarországon, a november végére várt tetőzésre pedig további 35 ezren fertőződhetnek meg és 220-an fognak meghalni naponta.

És ez még csak nem is a legrosszabb forgatókönyv, miközben még így is jóval meg fogja haladni a kórházi kezelésre szoruló betegek száma a rendelkezésre álló kapacitásokat. 

Az IHME kutatói szerint, a magyar járványcsúcs nagyjából egy hónap múlva következhet be, utána pedig lassú apadás indulhat. Ha mindenki maszkot viselne, a csúcsot december elejéig is ki lehet tolni, ami a napi halálesetek számát jelentősen csökkentené. Ha viszont szabadjára engedik a járványt, karácsonykor lesz a legrosszabb a helyzet, 550 napi halottal. 


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek