Idén is rengeteg illegálisan lerakott szemetet szedtek össze az önkéntesek a szombathelyi Parkerdőben. Egy autónak tűnő installációt simán fel lehetett volna építeni a sok kidobott autógumiból és karosszériadarabokból.
De találtak vaságyat is, amiben annyi rugó volt, hogy megtöltött egy zsákot. De kommunális hulladékot és a vodkásüveget is szembetűnően sokat fedeztek fel az önkéntesek. Az is kiderült, hogy még mindig a kiskertekhez közeli erdőrész a legszemetesebb, illetve jól látszik, hogy a Jégpince út két oldalát a bulizók szórják tele szeméttel, amikor hazafelé tartanak..
Az A Tiszta Szombathelyi Parkerdőért csoport tagjai és önkénteseik már hatodik éve szerveznek erdőtisztító szemétszedéseket, és elmondásuk alapján 2024-ben kevesebb volt a hulladék, mint korábban, de még mindig rengeteg szemetet kellett kihordaniuk a Parkerdőből.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!