Hegyhátsálon megnéztük a totálkáros Lamborghinit - Akár 8 évet is kaphat az ámokfutó

Vádat emeltek az M7-esen 320-szal száguldozó lamborghinis ellen. Ebből az alkalomból elmentünk abba az autóbontóba, ahol a rommá tört sportkocsi még eladható darabjait árulják.

Az automata sebességváltó, a főtengely és az egyik féktárcsa – ennyi használható alkatrész maradt az almazöld Lamborghini Huracánból, miután egy őrült 320-szal odavágta az M7-es autópályán. Ahhoz képest egész sok ez a néhány darab, hogy az autó – miután a vízelvezető árokba csapódott – gyakorlatilag porrá éget. Az utas felvette a száguldozást, a rendőrök pedig feltették a netre:

A horror-balesetet a sofőr és az utas is élve megúszták. A maradékot szokás szerint a térségben dolgozó autómentő szedegette össze miután a rendőrök végeztek a helyszíneléssel. Az ő Marcaliban működő telephelyéről vásárolta meg a hegyhátsáli autóbontó.

Lamborghini Huracan a hegyhátsáli autóbontóban
Horváth Tibor és egy darabka Lamborghini
Bonyhádi Zoltán

Horváth Tibor azt mondja, amikor októberben megvették a darabokat, először le kellett kaparniuk róla a vastagon ráolvadt műanyagot. Csak ezután derült ki, hogy bizonyos részei még eladhatók. Ekkor viszont adódik a kérdés, hogy mégis ki venne például bontott főtengelyt a nemrég elromlott Lamborghinijába?

Az alkatrészek nem csak Lamborghini Huracánba passzolnak – jó hír ez a többi luxus-sportkocsi tulajdonosnak!

Az autóbontós azt konkrétan nem mondta el mennyit fizetett a roncsokért de annyit elárult, hogy megérte az árát. Az eladható részek értékét még nem akarta megbecsülni, mert azokat előbb be kell vizsgáltatnia. Mindenesetre most már tudják, hol vegyenek bontott alkatrészt a 60 millió forintba kerülő autójukhoz.

Lamborghini Huracan a hegyhátsáli autóbontóban
Kíváncsi, hogy mi maradt a Lamborghini Huracánból? Kattintson a képekért!
Bonyhádi Zoltán

Súlyos egészségromlást okozó közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat az ügyészség

Letöltendő börtönbüntetés kért a Kaposvári Járási Ügyészség a Lamborghinivel száguldozó férfi ellen. A vádirat szerint a férfi az ismerősétől kölcsönkapott sportautóval többször is több, mint kétszeresen túllépte a sebességhatárt. A Szegerdőnél történt balesetben az utasnak súlyos, hónapok alatt gyógyuló sérülései keletkeztek, amiből nem is tud majd teljesen felgyógyulni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló