Nem mindennapi látványosságokat ígér az autózás szerelmeseinek az a három napig tartó autó és versenyautó kiállítás amely pénteken nyitotta meg kapuit Szombathelyen a Haladás Sportcsarnok területén, mondta Radványi András a kiállítás főszervezője.
Nem mindennapi látványosságokat ígér az autózás szerelmeseinek az a három napig tartó autó és versenyautó kiállítás amely pénteken nyitotta meg kapuit Szombathelyen a Haladás Sportcsarnok területén, mondta Radványi András a kiállítás főszervezője. A csillogó, villogó luxusautók - például Jaguárok, Mercedesek és Roverek - és a Harley Davidson motorkerékpárok mellett érdekességnek számítanak a versenyautók. A kiállításon lévő száznegyven jármű összértéke meghaladja az egymilliárd forintot. A magyar autósport néhány szakágának reprezentánsai is elhozták autójukat a kiállításra, amelyet péntektől vasárnapig 10 órától 18 óráig tekinthet meg a közönség.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!