A honvédelmi bizottság ismét hosszan rágta pápai reptér plusz flottilla giga-mucsontot.
A nép nem lett sokkal okosabb, a repteret elobb a minisztérium bezárta, majd a kormány majdnem kinyitotta, szerdán megint csuktak rajta egy keveset.
Kicsit nehéz követni az eseményeket, mert a NATO szerint is szükség van Pápára, a Fidesz-fellegvárban sem örülnek túlságosan a bezárásnak, a katonákról ne is beszéljünk, vagyis úgy fest a dolog, az egész voltaképpen senkinek nem jó, vagyis az volna a logikus, hogy maradjon meg a reptér.
Ehhez képest elbúcsúztatják a repülosöket, mire a kormányfo magyarázatot követel, hogy mégis, mi ez az egész, pedig neki bizonyosan kellene tudnia, hogy mire megy ki a játék. A hírfogyasztó két nap alatt megkeveredik, kénytelen azt a következtetést levonni a történtekbol, hogy annyira kell az átkozott reptér mindenkinek, hogy már szinte ellentettjébe csap át, vagyis kell a rossebbnek, be kell csukni. Általában ez az a pont, amikor az egyszeru lélek abbahagyja az abszurd drámákat, meg a politikát, mert nem igazán érzi át, hogy ki, kivel van és miért.
Reptér tehát felfüggeszt, jön a dunai flotta. A történet szinte szóról szóra ugyanaz: tulajdonképpen kell, sot annyira, hogy voltaképpen bezárjuk. (Elotte még hörgünk róla egypár megemlékezo mondatot, mert 1919-ben fellázadtak a vöröskormány ellen, vagyis nem néz ki túl jól, ha a nemzeti oldal zavarja világgá a flottát.) Amikor aztán színt kell vallani arról, hogy mégis milyen okok miatt, akkor az illetékes urak elobb szakmai, aztán politikai, majd pedig szakmai-politikai döntést emlegetnek.
Több verzió pillanatnyilag nincsen, a haderoreform a jelen állás szerint kissé kócos. Elképzelheto, hogy átrakják a harckocsikat a repterekre, a flotta átúszik Pápára, a vadászrepülokbol pedig szuronyt gyártanak, a magyar határt pedig kitoljuk Japánig.
A kíváncsi polgár egyébként akkor lett igazán libaborös, amikor a honvédelmi bizottsága permanens hablatyolása után meghallotta a következo hírt: lesz nemzetorség.
Jaj nekünk. Valójában nem lesz, de annyira, hogy végül manifesztálódik, testet ölt, aztán annyira nincsen, hogy már van.
(Krámer)
