A kilencvenes évek elején a Milosevics-rendszer egyre erősödő nyomása, a háborús készülődés sok magyart kényszeríttet arra, hogy elhagyja szülőföldjét, s az anyaországba jöjjön. Közülük többen Szombathelyen telepedtek le, egyikőjük Komáromi Ákos vállalkozó, aki korábban a legnagyobb példányszámú jugoszláviai magyar hetilap, a szabadkai 7 Nap vezető munkatársa volt. Ő kommentálja nekünk az eseményeket.
- Hogyan jellemezné a Milosevics-rendszert?
- A legjellemzőbb vonása, hogy az ember örül annak, hogy elmúlt. Amúgy fantasztikusan veszedelmes és bonyolult project-nek bizonyult. Sokan úgy tartják, a rendőrségre és a katonaságra támaszkodott, ám szerintem a hatalom alapvetően a sajtóra épült. Milosevics jól szervezetten megszerezte a médiát, a rádió, a televízió, az újságok döntötték a polgárra, hogy mit kell tenniük, és sokan be is dőltek. Úgy fogalmazhatnánk, hogy nemzetiszocialista ideológián alapuló rendszerről volt szó, de a kérdés ennél bonyolultabb. Főleg azért, nem annyira az ideológiai alap a lényeges, hanem az őt mozgatató szándékok és törekvések. Milosevics a szocializmust kívánta megőrizni és átmenteni. Ezzel együtt - és itt jön a csavar -, egy füst alatt területeket próbált szerezni. Akár olyan áron is, hogy eközben egy Európa számára szimpatikus országot tönkre tett. Nehéz mindezt megérteni, a világnak sem mindig sikerült. Ismét azt mondom, örüljünk, hogy vége, ha tényleg vége, mert péntek délelőtt Magyarországról nehéz ezt megítélni. Egyébként Magyarország a változással jól jár: egy kötekedő társ helyett jó szomszédot kap.
- Mivel tudta a Kostunica vezette ellenzék Milosevicset legyőzni?
- Kívülről úgy tudom megítélni, hogy sokakat meglepett Kostunica előtérbe kerülése, de az eredmények azt mutatják, jó terv volt. Tudom, hogy már most bírálják őt, de ha a parlamenti demokrácia elkötelezett híve, akkor nagy baj nem lehet. Személyével meg lehetett nyugtatni azokat, akik valamennyire benne voltak a rendszerben, ha másképp nem, korábban arra szavaztak, avagy csak hallgattak. Azok a kijelentések, hogy nem lesz túlságosan boncolgatva a múlt, illetve nem alázzák meg a nemzeti tudatot, meghozták a várt eredményt: Kostunica nyert.
- Az ő személye mennyire volt ismert korábban?
- Kostunica ízig-vérig politikus, és az előző rendszerben még csak párttag sem volt. Amikor 1989-90-ben előbb a magyar, majd a szlovéniai események is elindították a demokratizálódási folyamatot Jugoszláviában, akkor ő Demokrata Pártban - amely aztán az idők folyamán osztódott -, központi szerepet játszott, és sürgette az átalakulást. A nacionalista attitűdről akkor nem is hallottunk. Ismereteim szerint jogászprofesszor, aki nyelveket beszél, tehát nem amatőr, a magyar kormánynak komoly partnere lehet. De mindezt félve sorolom még, a helyzet erősen képlékeny, Milosevicsről még mindig csak annyit tudni, hogy rejtőzködik. De nem hozták nyilvánosságra, mit tárgyal az orosz külügyminiszter, és a jugoszláv hadsereg vezérkara sem nyilatkozott érdemben.
- Bácskai kötődésű magyarként érzelmileg hogyan fogadta az eseményeket?
- Nem tudtam előre, hogy milyen érzelmeket hoz ki belőlem. De 1991 őszén, amikor átköltöztem Magyarországra, szintén nem tudtam, mit érzek majd, aztán egy pillanatig nem volt dilemmám. Remélem, az új hatalom figyelembe veszi, hogy mennyire óvatosan kell kezelni a kisebbségi magyarok ügyét, már csak azért is, mert az a terület, ahol ők élnek, sohasem tartozott Szerbiához. Számomra furcsa is volt a déli határ, amelynek remélhetően ezután egyre kisebb lesz a jelentősége, ahogy ez már az Európai Unióban megszokott. Mi, akik átjöttünk, kisebbségiként igyekeztünk ellenállni a hatalom nyomásának, és az áttelepüléssel szavaztunk az éppen háborúra készülődő Milosevics ellen. Aki ezt érzelmileg tisztázta magában, az nem érez kettősséget. Nem bántam meg, amit tettem, most örömöt érzek, de inkább már a szerbek miatt, hiszen ez már az ő ügyük. Vállalkozóként számomra mindennél fontosabb, hogy remélhetően nyugodtan lehet dolgozni, kereskedni, de még ennél is sokkal többet jelent, hogy valószínűleg az otthon maradottak jobban élhetnek.
