Bombafenyegetés miatt megszakította útját Amerikában két, Párizsba tartó francia gép

Bombafenyegetés miatt megszakította útját Amerikában az Air France francia légitársaság két utasszállító járata, amely Washingtonból, illetve Los Angelesből indult Párizsba - adta hírül kedd éjjel az amerikai és a kanadai média.

Az amerikai fővárosból induló repülőgépet a fenyegetés nyomán a kanadai Új-Skócia tartománybeli Halifaxba irányították, míg a Los-Angelesből felszállt gépet a Utah állambeli Salt Lake Citybe - számolt be róla a CNN és az NBC amerikai, valamint a kanadai CBC televízió.

A híradások szerint mindkét gép biztonságosan földet ért, és az utasokat kiszállították. Mindkét kényszerleszállást telefonhívás miatt hajtották végre. A hatóságok egyelőre nem közölték, hogy ugyanaz a személy volt-e a hívó. Az ügyben több biztonsági szolgálat, köztük a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) indított vizsgálatot.

Lukács Lászlóék is a gépen voltak

A Tankcsapda teljes legénysége is ennek a gépnek a fedélzetén tartózkodott - írja a hvg.hu. Lukács László énekes szerint Los Angelesből indultak és jóval az indulás előtt kiértek a reptérre, mert számítottak a hosszadalmasabb biztonsági vizsgálatokra. Különösebb extra átvizsgálás viszont nem volt, felszállás után az út is zökkenőmentesen alakult, egészen addig, amíg egyszer csak arra nem kértek minden utast, foglalje el a helyét, mert a Utah állambeli Salt Lake Cityben leszállnak.

Landolás után az FBI munkatársai körbevették a gépet, aztán az utasokat beterelték a terminálba és csak ott mondták el nekik, miről van szó. Mindenkit kikérdeztek, nem láttak-e gyanús utast vagy technikai berendezést. A gépet közben átvizsgálták, de nem találtak semmit. Végül aki akart, továbbutazhatott a géppel Párizs felé, de volt lehetőség a következő gépet választani - olvasható a hvg.hu-n.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet