Tegnap este pokolgép robbant a nigériai Yolában. A merényletet egy népszerű piactéren hajtották végre, így rengeteg a sérült – olvashatjuk a BBC közleményében. Az eddigi adatok szerint a robbantás 32 halálos áldozatot követelt, 80 embert pedig kórházba szállítottak - többüket életveszélyes állapotban.
Az államfő szerint a robbantás a Boko Haram iszlamista terrorszervezet nevéhez köthető, akik az elmúlt években már többször követtek el hasonló merényletet (körülbelül 17 000 ember haláláért felelnek). Yola városában idén már kétszer történt hasonló eset.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!