Egy pártszékház átalakulása

A remek tervezői és kivitelezői munkának köszönhetően hatalmas változáson ment keresztül az MSZP egykori pártszékháza a szombathelyi Berzsenyi téren. A szocreál szürkeség eltűnt, visszatért a barokk hangulat.

A remek tervezői és kivitelezői munkának köszönhetően hatalmas változáson ment keresztül az MSZP egykori pártszékháza a szombathelyi Berzsenyi téren. A szocreál szürkeség eltűnt, visszatért a barokk hangulat.

A lokálpatrióták szerint kis városunkban található az ország egyik legszebb barokk tere, a Berzsenyi tér. A Püspöki palota, Nagytemplom, Megyeháza és az Eölbei-ház ház közé igencsak nem illet az egykori városháza helyén felépített pártszékház. Az épület szürke betontömbje híven tükrözte a "szocreál" stílusjegyeket. Aki kíváncsi rá, milyen is megnézheti az átalakított épület jobb oldalán látható "maradékot". Sajnos, a Belsikátorhoz vezető átjáró fölött található épületrészt már nem újították fel. Annak ugyanis más, az ÁPV Rt. a tulajdonosa.

A rendszerváltás után ugyanis a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola kapta meg a pártház tér felöli részének a használati jogát és több tanszékét is ideköltöztette. Ettől azonban még maradt volna az épület külseje, ha Phare-pályázaton nem sikerül nyerni egy nagyobb összeget. (435 eurót, mintegy 115 millió forintot) Az épületben ugyanis kialakítanak - részben már ki is alakítottak -, egy európai szintű képzési, továbbképzési, információs és dokumentációs központot.

A város és a főiskola is beszállt a költségekbe, így a homlokzat átalakításával és a tetőtér ráépítéssel 500 négyzetméterrel nőtt meg az épület hasznos területe és elvégzik a szükséges infrastrukturális fejlesztéseket is. (Az épület berendezéséhez a város újabb 32 millió forint támogatást ad. Kérdés, hogy ez mire lesz elég, mert a szép külső falak még igencsak szegényes berendezésű belső tereket takarnak. Bár, most, hogy újra visszatért a kocka alakú műbőr fotelek divatja, cuki kis fém forgó lábbakkal, még szuper dizájnos is lehet...)

A barokk térhez formájával és finom színeivel is jól illeszkedő új külsőért egyébként a szombathelyről származó országos hírű építészt, Ekler Dezsőt illeti a dicséret.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet