A plébános még a múlt héten lett öngyilkos a bajorországi faluban, Kirchberg im Waldban, ahol 17 éven át szolgált, és több mint 7000 istentiszteletet tartott. 2012-ben ott celebrálta jubileumi ezüstmiséjét is. Az okot azonban csak most, a temetésén hozta nyilvánosságra a katolikus egyház: Josef atya megelégelte, hogy nem bírja leküzdeni a pornófilmek és -fotók iránti olthatatlan érdeklődését és emiatti bűntudatát -írja a Bild.
A teológus és jogtudós megvallotta írásban, hogy egyre jobban eluralkodott rajta a függőség, és mind intenzívebben kereste a pornográf tartalmat a neten. Ezt persze, nem tudta összeegyeztetni az erkölcsösséggel, tisztasággal kapcsolatos fogadalmával.
Öngyilkossága előtt búcsúleveleket írt családjának és a passaui püspökségnek, amelyekben feltárta kettős életét. Josef atya nyomatékosan kérte a püspökét: halála után hozza nyilvánosságra a gyülekezetében, miért végzett magával. Stefan Oster, passaui püspök azonban ezt csak az után tette meg, hogy a családjával is beszélt, és az is a beleegyezését adta.
Oster hangsúlyozta: a lelkipásztor büntetőjogilag semmilyen bűncselekményt nem követett el, a papi esküjével és a lelkiismeretével nem tudta erkölcsileg összeegyeztetni a pornófogyasztást. „A függőség olyasvalami, amit soha nem lehet leküzdeni, csak átmenetileg csillapítani. De a függőség nem adja fel: egyre többet akar” – mondta el a püspök a plébános gyászszertartásán. A Bild szerint mintegy ezren vettek tőle búcsút.