Törvénysértő önkormányzat

A szombathelyi önkormányzat, illetve a várost irányító Polgári Frakció augusztus elseje óta nem tudja keresztülvinni a közgyűlésben a polgármesteri és a képviselői illetmény emelését. Szeptember óta minden hónapban napirendre került az ügy, ám a legutóbbi, a ma este zajló procedúra minden eddiginél nagyobb cirkuszt hozott.

A szombathelyi önkormányzat, illetve a várost irányító Polgári Frakció augusztus elseje óta nem tudja keresztülvinni a közgyűlésben a polgármesteri és a képviselői illetmény emelését. Szeptember óta minden hónapban napirendre került az ügy, ám a legutóbbi, a ma este zajló procedúra minden eddiginél nagyobb cirkuszt hozott.

A szokásjognak megfelelően az érintettek (dr. Szabó Gábor és dr. Prugberger Emil) kiment az ülésteremből (így azonnal létszámhátrányba került a frakció), és a jogi bizottság elnöke, dr. Kövesdi Zoltán vezette le a közgyulést. A módosító javaslatoknál a független Szabolcs Károly az előterjesztésnél mérsékeltebb változattal állt elő, s azt is kiszámította, hogy dr. Szabó Gábor esetében az eddigi bruttó 6 milliós éves jövedelmet az előterjesztők 9 millióra tornásznák fel, amely csaknem ötven százalékos emelkedést jelent. A független szenátor évi hétmilliós jövedelmet javasolt.

Következtek a szavazások. Az nem váltott ki meglepetést, hogy a Szabolcs-féle javaslat megbukott, az viszont annál inkább, hogy a többi variáció is elvérzett a voksolásnál. Menteni a menthetőt, dobta be Horváth Zsolt pénzügyi bizottsági elnök a kompromisszumot: 11-szeres legyen az alapilletmény szorzója. Csakhogy egyszer már szavaztak a napirendről, ezért újabb negyedórás szünet következett, amíg kitalálták, miként lehet jogi okoskodással újra becsempészni a közgyűlés napirendjére a fizetésemelést.

A következő etapban a rendelet részleteiről egyenként szavaztak, így már megvalósulni látszott a fizetésemelés, ám következett a végszavazás, ahol ismét csak 14, vagyis a kelleténél eggyel kevesebb voksot kapott az indítvány. (A szemfüles nézők észrevehették, hogy Balogh József városi Fidesz-elnök távolléte miatt csúsztak le egy szavazattal a Polgári Frakció tagjai a győzelemről). Így minden maradt a régiben. Vagyis a régi havi száznyolcvan-egynéhányezer forintos alappal számolt jutalmakról voksoltak ezután a képviselők, akik megkegyelmeztek, és karácsonyi ajándékképpen a polgármester négy, az alpolgármester háromhavi jövedelmének megfelelő jutalmat kap.

A színjáték végén dr. Szabó Gábor így kommentálta a történteket: úgy látszik politikai ügy lett a polgármester fizetése...

Somos

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet