Már hivatalos - 13 milliárdból épül a Haladás stadion

A szombathelyi labdarúgó-stadion és sportcsarnok tervezése és megépítése több mint 13 milliárd forintba kerül majd. A HVG információi szerint legfrissebb Közbeszerzési Értesítőben jelent meg, hogy a projekt kivitelező a Swietelsky Magyarország Kft., illetve az a Záév Építőipari Zrt., mely tavaly rejtélyes körülmények között váltott tulajdonost. A rejtélyes vevőkörrel kapcsolatban a hírekbe Mészáros Lőrinc neve is bekerült. A lap emlékeztet: az új sportkomplexumban labdarúgó-stadion, kézilabdapálya, edzőcsarnok, birkózó-, ökölvívó- és konditerem is helyet kap. A focistadion teljes egészében fedett lelátóval épül, mintegy 9 ezer ülőhely lesz az arénában, mely az UEFA IV. kategória követelményeinek is megfelel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek