Húsvétra tényleg megérkezik a tavasz, egy hét múlva akár húsz fok is lehet

A következő napokban azonban még időnként szeles, kissé csapadékos időre számíthatunk.

Hétfőn a változóan, erősen felhős időben csak szórványosan számíthatunk kisebb esőre, egy-egy záporra, erre inkább csak a keleti, északkeleti tájakon, valamint az Alpokalján van esély - írja az idokep.hu.

Többfelé feltámad a nyugati, északnyugati szél, az Északi-középhegység térségében erős lökések is előfordulhatnak. Ugyanakkor északon, északkeleten várható a leghidegebb idő is, itt többfelé gyengén fagyhat, máshol 0 és +5 fok között alakul a hőmérséklet. Délutánra 11 és 16 fok közé melegszik a levegő.

Felhős idő kisebb esővel, záporokkal

Keddre délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, beborul az ég, és főként a déli, délnyugati tájakon az eső is elered, de máshol is előfordulhat kisebb eső, egy-egy zápor. Ugyanakkor naposabb időszakok az északi tájakon lehetnek. Pár fokot mérséklődik a nappali felmelegedés, ugyanis az élénk, helyenként erős északnyugati, nyugati szélben 8 és 13 fok közötti maximumokat mérhetünk. Hajnalban északon, északkeleten gyengén fagyhat. Szerdán egy mediterrán ciklon haladhat el hazánktól délre, így ennek hatására sok felhő lesz felettünk, a déli, délnyugati tájakon időnként az eső is eleredhet. A szeles időben 7 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk a délutáni órákban.

Tavasz a Fő téren
Garai Antal Atom

Csütörtökön még lehet egy-egy zápor

Csütörtökön erős, olykor viharos lehet az északias szél, valamint a Dunántúlon még elszórtan záporok is kialakulhatnak, a Dunától keletre száraz idő várható. Délutánra 9-14 fok közé melegszik a levegő. Pénteken már országszerte száraz idő várható többórás napsütéssel. A szél is veszít erejéből. Reggel ismét többfelé fagyhat, délután pedig 9-14 fok között alakulhat a hőmérséklet.

Tavasz az emlékműnél
Garai Antal Atom

Húsvét hétvégén kellemes időben lehet részünk.

Szombaton és hétfőn bár több lehet felettünk a felhő, de számottevő csapadék sehol sem várható, míg vasárnap sok-sok napsütés valószínű. Az időnként szeles időben egyre melegebbre, 15 fok körüli, illetve 15 fok feletti maximumokra van kilátás, hétfőn pedig helyenként akár 20 fok is lehet.

]

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás