Szociális hét Szombathelyen

Április 2-től Ötödik alkalommal kerül megrendezésre a vasi megyeszékhelyen a Szociális Hét, amely ezúttal a szolidaritás, európai integráció és globalizáció témája köré épül.

Április 2-től Ötödik alkalommal kerül megrendezésre a vasi megyeszékhelyen a Szociális Hét, amely ezúttal a szolidaritás, európai integráció és globalizáció témája köré épül.

Az immáron országos rendezvénnyé fejlődött Szociális Hét létrehozásának gondolata 1996. szeptemberében fogalmazódott meg a városháza étkezdéjében, ahol 72 szociális tevékenységet végző szervezet, intézmény és önsegítő csoport találkozott tapasztalatcserére. A rendezvény létrehozásával az alapítók rá kívánták irányítani a figyelmet az elesettekre, szociálisan hátrányos helyzetben lévőkre és a velük foglalkozók gondjaira. Fontosnak tartották azt is, hogy a város és tágabb környezete informálódjon arról a rétegről, amelyet posztmodern társadalmunk kirekeszt.

Az ötlet bevált, a kezdeményezéshez már Szolnok is csatlakozott és remélhetőleg hamarosan újabb megyei jogú városok is bekapcsolódnak a programba

Az ország különböző tájain élők számára is egyre vonzóbb Szociális Héten nem csak a szociális szakma lesz jelen. Elismerést jelent, hogy az Országos Szociális- és Gyermekvédelmi Továbbképzési Szakvizsga Bizottság továbbképzésként is akreditálta a hetet, így a jelentkező szociális területen dolgozók szakmai fejlődésükhöz szükséges kreditpontokat is szerezhetnek. 42 vasi szakember számára lehetőség nyílik egy egésznapos grazi kirándulás keretében bepillantást nyerni az osztrák település szociális ellátásába, hajléktalan intézményekbe, valamint idősek otthonába is.

Az idei programok aktuális témája az integráció és az Európai Uniós csatlakozás gondolata. Izgalmas témának ígérkezik az is, vajon felőrli-e a globalizáció a társadalmi szolidaritást?

Szociális Hét programja 2001.április 2 - 6. (MS Word dokumentum)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet