Súlyosan megsérült az a 76 éves férfi, akit elgázolt egy Citroen kedden reggel a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár mögötti utcában, Szombathelyen. A kerékpáros a könyvtár melletti kerékpárúton haladt a Liszt Ferenc utca felé. Elsőbbségadás kötelező táblája volt, ahogy a szemből, a Liszt Ferenc utcából érkező személyautónak is, aminek sofőrje balra, a Karinthy Frigyes utcába akart bekanyarodni. Így a két jármű közül a kerékpárosnak lett volna elsőbbsége.
A férfi az ütközés után a földre esett, a mentők kórházba szállították.
A helyszínelést nehezítette, hogy Liszt Ferenc utcába behajtó járművezetők közül többen nem akartak kerülni a Petőfi Sándor utca felé, ezért "utasították" a Citroen vezetőjét, hogy álljon félre a járművével és a kerékpárt is félrehúzták az útról, hogy az ne zavarja a közlekedést. Komoly hiba megváltoztatni a helyszínt egy olyan balesetnél, amiben valaki megsérült.
A rendőrség kiérkezéséig áthaladó autók ráadásul a nyomokat is teljesen tönkretették, megsemmisítették.