A város főterén tartotta kibocsátó ünnepségét a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola június 18-án délelőtt, ahol a fiatalok a sikeres szakmai vizsgát követően erősítették meg esküjüket. A 2014/2016-os évfolyam 158 végzősének első szolgálati helye a Készenléti Rendőrség, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, valamint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság lesz.
Papp Károly rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány kiváló tanulmányi eredményük elismeréséül tárgyjutalomban részesítette Borbély Róbert és Budai Katalin rendőr őrmestereket. (Szöveg forrása: ORFK Kommunikációs Szolgálat)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!