Hétfő délelőtt a Kajak-Kenu Szövetség elfogadta a vezetőedző, Storcz Botond javaslatát, ezzel végleges lett a riói kajak-kenu csapat kerete-írta meg az MTI. A csapat idén 15 versenyzőből és három tartalékból áll, szemben a londoni 13 versenyzővel.
Storcz Botond elmondta, hogy minden számban elvárás a döntő, és minimum öt érmet vár.
Londonban úgy szereztünk hat érmet, hogy kevesebb versenyzővel, kevesebb versenyszámban tudtunk rajthoz állni, hiszen nem indult egységünk C-2 1000, K-1 1000 és K-2 200 méteren. Ehhez képest idén minden számban ott leszünk, amit óriási eredménynek tartok. Az elvárásom az, hogy minden egység a döntőbe jusson és legalább öt érmet szerezzen a csapat.
A riói kajak-kenu csapat kerete
Férfiak
Nők
Tartalékok: Kárász Anna, Birkás Balázs, Kiss Tamás
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!