Rio 2016: csütörtökön indulnak az első magyar olimpikonok

Csütörtökön indulnak az első magyar olimpikonok a jövő pénteken kezdődő Rio de Janeiró-i ötkarikás játékok helyszínére. A Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának keddi beszámolója szerint a csütörtökön reggel 6 óra után induló repülőgéppel utazik többek között két tornász és két úszó, valamint edzőik, illetve az egészségügyi csapat. A delegáció legnagyobb része szombaton repül, őket a Syma Csarnoknál a szurkolók is elbúcsúztathatják reggel fél 8-tól 8-ig.

Nagy Zsigmond csapatvezető-helyettes vasárnap érkezett a brazil világvárosba, ahol név szerint megerősítette a magyarok nevezését, akkreditációját. Fábián László csapatvezető a csapatiroda tagjaival helyi idő szerint hétfőn délelőtt érkezett meg Rióba, hogy előkészítse a sportolók és sportszakemberek fogadását.

Az olimpiai falu Rio De Janeiroban
Buda Mendes / Getty Images

Az elmúlt napokban többek között az ausztrálok, az argentinok, a britek és a fehéroroszok is panaszkodtak az olimpiai falu létesítményeinek rossz állapota miatt, de Fábián Lászlónak a MOB honlapján olvasható nyilatkozata szerint a magyaroknak nem kell ilyesfajta nehézségekkel szembenézniük.

"Egyik első feladatként hétfő délelőtt átvettük a magyarok szálláshelyét. Egy alapos takarítás még ráfér a szobákra, néhány apró szerelés még itt-ott hátravan. Akad, ahol például a lámpákat szerelték fel, de van még 11 nap a megnyitóig" - emelte ki Fábián.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek