A neten, Beatrix Németh bejegyzéseként találtuk az alábbi felhívást:
Lelkes, kellemesen őrült, jó kedélyű tanárokat keresünk Budapesten a Patróna Iskolába szeptembertől pár édes MENEKÜLT KISGYEREK MAGYAR TANÍTÁSÁRA rész/főállásban. Nem baj, ha nem vagy magyar mint idegen nyelv tanár. Minden segítséget megadunk. Akit érdekel, nálam jelentkezzen kérem PM-ben. Aki megosztja, annak pedig köszönöm.
Pontosan ezen az idővonalon:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.