A kölykök a játszótéren már hosszabb ideje valami - a felnőtt fül számára - teljességgel érthetetlen nyelven vitatkoznak. Az érvelés vehemenciája arra enged következtetni, hogy a civakodás középpontjában az emberi létezés alapvető kérdései állhatnak. Időnként pedig, amikor a veszekedés néhány pillanatra nyugvópontra jut, különös tárgyak cserélnek gazdát, maszatos ujjak során vándorolva.
A gyermekes szülő meg csak egyre falja a különféle rágcsálnivalók tömegét, melyeket egyetlen dolog köt össze: a zacskójukban található Tazo. E bűvös szóval jelölik azokat a korongokat, amelyek mindegyike egy-egy Pokémon-figurát ábrázol s információkat is közöl róluk. A büdös kölykök persze naponta több zacskó nasit fölzabáltatnak a lassacskán elhízó s elszegényedő ősökkel egy-egy újabb figura reményében.
Nemrégiben kósza hírek kaptak szárnyra arról, hogy - akárcsak néhány szomszédunknál - aggódó illetékesek a rajzfilmsorozat száműzését fontolgatják a képernyőről. És valóban: megengedhető-e, hogy a gyerek fantáziafigurákon keresztül is értesüljön arról, hogy bizony a jók mellett vannak rosszak s a kevésbé jók mellett kevésbé rosszak is? Nyilván csak a megfelelő erkölcsi érzékkel rendelkező tagokat soraiban tudó bizottságok hiánya teszi lehetővé, hogy Piroska és a farkas, Hamupipőke, Csipkerózsika, a hétfejű sárkány, az igazmondó juhász és a hasonló avítt ostobaságok még mindig köztünk járnak, veszélyeztetve gyermekeink morális fejlődését.
Hová vezet ugyanis, ha egy sorozat olyan magatartásformákat mutat, amelyek során a szereplők olykor még ellenfeleiknek is segítenek. Hová, ha azt látják, hogy vannak az egyéni ambícióknál fontosabb dolgok? Hová, ha Kokó mellett a sorozat is szembesít a legyőzhetetlenség mítoszából sarjadó önhittség szükségszerű következményével, a kudarccal?
A paranoiás felnőtt persze a tiltás lehetőségének lebegtetése mögött is politikát sejt. Hiszen joggal kelthet riadalmat, ha a sok taknyos tényleg benevez a "szerezd meg mind"-játékba. Az sem lehet épp szívderítő, hogy e figurákban bízvást ismerhetnek önmagukra az ország, vagy a város sorsáért aggódók? Hisz például Squirtle a szájából erős sugárban habot fecskendez. Raticate a bajszával egyensúlyoz, s ha levágják, szemmel láthatóan lelassul. Sandshrew csak akkor bukkan elő, ha élelemre vadászik. Nidorina a közelharcot kedveli, előszeretettel karmol és harap. Jigglipuff andalító dallamot dúdol, mellyel ellenségeit álomba ringatja. Wigglytuff teste gumiszerű, ha feldühítik, teleszívja magát levegővel, és hatalmas méretűre duzzad. Nidorino agresszív Pokémon, hamar támad. A fején lévő szarvban erős méreg termelődik. Meowth éjszakánként az utcákat járja, és elejtett aprópénzdarabokat keres. Dodrio pedig három agyát bonyolult tervek kivitelezésére használja. Amíg két feje alszik, a harmadik ébren van. Tauros meg, ha célba veszi az ellenséget, dühödten nekiront, és hosszú farkaival csapdossa a testét. Hogy a Rakétacsapatról ne is beszéljünk.
De talán felesleges aggódni. A sorozatot megmentheti, hogy a sok-sok hasonlóság mellett van egy alapvető különbség is. A Pokémonok ugyanis képesek a fejlődésre.
Timon
