A tiltakozás különös formáját választotta egy szombathelyi férfi. Lakásának ablakába "Vesszen Amerika" és "Kötelet a talpnyalóknak" feliratú táblát helyezett, alattuk pedig gyertyát gyújtott az áldozatok emlékére.
A járókelők felháborodva állnak meg a Kisfaludy utcában, és nyakukat kiszegve silabizálják a betűket. Még az autósok is lassítanak, hiszen valaminek történnie kell, ha ennyien néznek egy irányba.
"Biztosan őrült a fickó" - kezdődnek a találgatások. "Ha nem lenne ilyen magasan, már biztosan bedobtam volna kővel az ablakát" - bizonygatja egy idős asszony. Többen csitítgatják, közhelyek szállnak a levegőben -"az erőszak erőszakot szül, stb. - miközben állandóan cserélődik az alkalmi publikum.
"Hívni kellene a rendőrséget!" - sziszegi egy vöröslő orcájú amazon, majd amikor nem talál megértő fülekre odébbáll. A frissiben összeállt csoportok pedig egymásra licitálva hergelik magukat a tacepao kifüggesztője ellen. Az irományok alkalmi utcai gőzszeleppé avanzsálnak. Apropóján jól meg lehet mondani a frankót a többieknek, és már meg is van az "én is tettem valamit" fíling.
De vajon ki áll a függöny mögött? Ezt nagyon egyszerűen meg lehet tudni, csak meg kell mászni a három emeletet. Azért biztos ami biztos alapon előtte érdemes felmérni a menekülési útvonalakat, hátha...
A kopogásra mosolygós fiatalember nyit ajtót, aztán szó nélkül egy szobába vezet, ahol egy idősebb férfi fekszik, újságot olvasva.
Azonnal "beismeri" tettét és már dőlnek is belőle a keserű szavak. K. Sándor a maga 57 évével sokat megélt már, de, mint mondja, arra nem emlékszik, hogy mi magyarok kaptunk volna bármit is az amerikaiaktól ígéreteken kívül. Továbbá azt sem érti, miért kell nekünk, "maroknyi népnek" újra beugranunk egy katonai szövetségbe - NATO -, miután az előzőből sikeresen kilábaltunk? Miért kellenek harci gépek, miért akarunk sok nyelven kiabálni, miért hagyjuk, hogy Amerika kivetítse ránk a saját baját?
Közben sikerül azt is tisztázni, kit takar a "talpnyaló" kifejezés: a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét (akit a napokban Csurka az üresfejűség mértékegységének nevezett). Miniszterelnökünk sem ússza meg: ő az előbb említett politikus követője, mivel bevette, hogy a cél nemes és tovább halad a kitaposásra váró úton.
A pohár ma telt be az úrnál, amikor a sajtó bemutatta a "Bin Laden - élve, vagy halva!" plakátokat. - "Hol élünk mi, a középkorban?" - háborog K. úr, aki szerint Amerika magának köszönheti, amit kapott. A Koreában, Vietnámban, Jugoszláviában történtek (hogy csak néhányat említsek a felsoroltakból) mind-mind mély sebeket hagytak egy nemzet testén és ez a seb most elmérgedt.
A civil áldozatokat azonban sajnálja, ezért értük gyertyát éget ablakában. Igaz, látogatásomkor éppen üresen árválkodott a gyertyatartó, mert az egyik unoka eljátszotta valahova a piros gyertyát, de K. úr azonnal tervbe veszi, hogy délután gyertyáról is gondoskodni kell.
A családban egyébként tabu téma a politika, az unokákat képeskönyvek és kacagó baba várja. No meg a papa, aki hét közben reggel hattól este fél nyolcig dolgozik, és most a maga módján tüntet. Mint mondta, nem fél a következményektől, bárki elé ki mer állni.
Mikor újra kilépek az utcára éppen nincs senki a ház előtt. Azt pedig már az autóból látom, hogy a sarkon beforduló emberek mint szagot fogott vadászkutyák felemelt fejjel vizslatják az emeleti ablakokat. A hírek gyorsan terjednek...
Néhány óra múlva újra arrafelé vet a sors, így kíváncsian nézem megvannak-e még a plakátok. Már messziről megcsillan a gyertya fénye az ablakban, felette pedig változatlanul ott lógnak a transzparensek. Azaz némi változás mégis történt. A legfelső ablakszembe újabb felirat került: "Véreskezű Clinton! Jugó nem felejt!"
tm
