Zokni bácsi csekély három nap alatt háromszor járt a pszichiátrián. Kétszer a Segítőházban és egyszer bizony a rendőrségen is, mert ki tudja miért, vonzónak talált hét darab visszapillantótükröt.
Zokni bácsi életének a szombathelyi kalandok előtti mozzanatai meglehetősen homályosak. A történetet Stankovics Erika, a Szombathelyi Segítőház hajláktalan csoportvezetője próbálja meg összerakni, mozaikokból. - A bácsit egy szál köntösben vasárnap este hat órakor hozták ide a mentősök, egy pszichiátriáról való kézzel írott kis írás kíséretében. Ebben az állt, hogy nem találták indokoltnak a bácsi felvételét a pszichiátriára, de ha fokozódna a nyugtalansága adjunk neki egy-egy Tiapridalt. Küldött is vele mindjárt hármat Felhívtam az ügyleletes orvost, mondván : ez a bácsi nem ide való, de nem mentem vele semmire.
A mentősök elmondásából kiderült, hogy a bácsit Halogyon találták a szeméttelepen, teljesen meztelenül, onnét vitték be mentővel a körmendi kórházba, ahol a belgyógyászati vizsgálat után beutalták Szombathelyre, a pszichiátriára. Ott az ügyletes orvos nem tartotta indokoltnak, hogy felvegye, helyette "beutalta" a hajléktalan-ellátással foglalkozó Szombathelyi Segítőházba.
Zokni bácsi az előzetes vizsgálatok alatt nem tudta megmondani pontosan mikor született, honnan jött, hogyan került mezítelenül a halogyi szeméttelepre, és hogy egyáltalán ki is ő. A szociális munkások néhány szófoszlányból próbáltak következtetni a múltjára. Elhangzott ugyanis a Baranya megyei Belvárdgyula neve és a börtön szó is.
Zokni bácsit éjszakára betették a betegszobába, majd hétfőn a Segítőház vezetője, Horváth Olga vette kezébe az ügyeket. Először felhívta a körmendi belgyógyászt, aki elmondta, semmi olyan betegséget nem talált a páciensnél, ami azt indokolta volta, hogy aktív ágyra tegye, ellenben pszichésen ugyancsak terheltnek találta, ezért küldte be Szombathelyre. A következő telefon a pszichiátriára ment, ahonnan a vezetőnő a kézzel írott papír helyett diagnózist szeretett volna kérni. - A papíron az állt: "a bácsi térben és időben viszonylag tájékozott". Na most, szerintem, ha valaki nem tudja, mi a neve, mikor született, és hol van, az még csak viszonylag sem tájékozott. -mondja kétkedve Horváth Olga. - Kértem az ambuláns kezelésről szóló lapját, ami helyett a körmendi felvételi lapot küldték el. Nagy nehezen kiderült, hogy nem készült diagnózis a bácsiról a vizsgálatkor. Bennem már ekkor felmerült, hogy azért nem fogadták őt, mert nincsen TAJ- kártyája.
Időközben a szociális gondozók a nyomokon elindulva rátaláltak a Belvárdgyulai önkormányzatra, ahol megtudták a bácsi nevét, és hogy augusztusban szabadult pár hónapos börtönbüntetéséből. Az alatt a házát valakik eladták, de egy nő magához vette, majd elkerült Pécsre a Támasz Alapítványhoz, azóta nem tudnak róla. A belvárdgyulai jegyző, Horváth Gyula készségesen elmesélte, hogy a 62 éves M. F. náluk van bejelentve. Egy darabig börtönben volt, majd két hónapja hazajött a falujába. Az önkormányzat utaltatta be a pécsi Támasz Alapítványhoz, még pénzt is adtak neki, hogy taxival mehessen. Csak remélni tudja, hogy most ebben a helyzetben nem fog beállítani egy mentő a bácsival Belvárdgyulára, hiszen nem tudnának vele mit kezdeni. Mindenesetre a szombathelyeik kérésére elküldik a bácsi adatait a TAJ-kártyával együtt, és felveszik a kapcsolatot a Nyugdíjfolyósító Intézettel annak kiderítésére, hogy vajon ki is veszi fel a bácsi nyugdíját.
Hétfőn Zokni bácsi mehetett a pszichiátriára, újabb vizsgálatra. Igaz, hogy csak ült az ágy szélén, és bámult a semmibe, de a Segítőház munkatársai megnyugodtak: jó helyen van Zokni bácsi. Ehhez képest kedd hajnalban a rendőrjárőrök szedték össze a papucsos, pizsamás öregurat a városban, ugyanis autók visszapillantó tükreit tördelte le az egyik főutcán. Jó megérzéssel a rendőrök is a pszichiátriát hívták először, de ott azt az információt kapták, hogy az ilyen és ilyen nevű páciens nincs felvéve az osztályra. Mint kiderült, az ügyeletes orvos megint nem találta indokoltnak, hogy felvegye a bácsit, és azt sem tartotta indokoltnak, hogy mentővel szállíttassa vissza a Segítőházba. A rendőrorvos volt az, aki beutalta a pszichiátriára. Mire délutánra ez lezajlott, már más orvos volt az ügyeletes, aki végre felvette az osztályra, és közölte, hogy ez bizony valószínűleg időskori demenció, azaz leépülés, de várhatóan ő sem tudja sokáig tartani az osztályon.
Dr. Szabó Péter, a Vas Megyei Markusovszky Kórház Felnőtt Pszichiátriai Gondozójának osztályvezető főorvosa magvasan fogalmazza meg a probléma lényegét: - Nagyok a lyukak a szociális hálón, és néha kipottyan rajtuk az ember. Én úgy gondolom, ez nem egyértelműen pszichiátriai kérdés. Lehet, hogy vitaminokkal és jó táplálkozással fel tudjuk hozni egy bizonyos szintre a beteget, de az ilyen módon működő személyiséggel nem sokat tudunk kezdeni. Mi is csapdában vagyunk. A kórházban gyógyítani kellene, de sokszor csak ápolásra van lehetőség. Ráadásul az aktív ágyakra időhatárok vannak, a végtelenségig nem tudjuk benntartani a betegeket. Humanitárius meggondolásból, trükkökkel meg lehet találni a kiskapukat, de egy idő után ezek is bezárulnak. Talán mérlegelni kellene, hogy mi az egészségügy és mi a szociális ellátás feladata.
Zokni bácsi most a pszichiátrián várja sorsa jobbra fordulását. Neve, születési dátuma, címe és Taj-száma már van. A kórház nyilván pár nap múlva kénytelen lesz kitenni őt, a Segítőház pedig kénytelen lesz fogadni, annak ellenére, hogy egyrészt nem hajléktalan, másrészt - mint kiderült - nem is igazán való a normális életbe. Nem várja haza Belvárdgyula sem. Már csak abban lehet bízni, hogy a szombathelyiek pusztán emberiességből felvállalják, hogy megszerzik minden papírját, elintézik átjelentkezését, és gondnokság alá helyezését. Eztán kérelmezhetik felvételét a sajtoskáli elme-szociális otthonba, ahova legalább annyira nehéz bejutni, mint egy elit nyugdíjas házba. A szombathelyi Segítőházban pl. már három éve vár erre Zokni bácsi egyik sorstársa.
