Az ellenzők táborát a hazai tudományos élet ismert személyiségeiből verbuvált mozgalom, a Védegylet aktivistái képviselik. Itt van Karátson Gábor, az emocionális antiglobalista, aki világunk állását főként a keleti bölcsektől inspirálva magyarázza. Mellette áll a mozgalom szóvivője, Lányi András író, aki a racionális elemző szerepét tölti be. (Polihisztor, aki ha kell, a misztikus GDP alakulását is kristálytisztán elemezi.)
Az ellenpólus képviselői kevésbé ismertek, benzingőzös multivezérek helyett helyi erőket kapunk. Sümegi István filozófus feladata a bírálat lenne, ám problémák adódnak: az Európa Tanulmányok tanszékvezető-helyettese civilben maga is az ellenzők közé tartozik. Magyarázza: nem a szocializmusban élünk, amikor törvényszerű volt, hogy aki a pártbizottságon dolgozik, hisz a Szovjetunióban. Igazi ellenfélnek egyedül egy PR-os, Pogácsa Zoltán marad. A csatát ő is rendesen állja, ellenvéleményt azonban ritkán fogalmaz meg, inkább a kérdező szerepét vállalja magára.
A szalonbéli diskurzus lassan alakul valódi párbeszéddé. A közönség többnyire maga is értő közeg, a felszólalók közt akad, akit a pulpituson ülők mindegyike ismer (egyszerűen le-pistáz). Míg a meghívottak láthatóan figyelik egymás szavát, a közönség felszólalói többnyire párhuzamos monológokkal kommunikálnak. Egy idősödő kecskeszakállú, szalon-öltönyös mérnök például lelkesen próbál bekapcsolódni, ám nem tudni, miről is akar valójában előadást tartani. Mikor megvonják tőle a szót, sértődötten távozik.
A Védegylet állásfoglalása egyértelmű
Az ökológiai katasztrófa nem a jövő fenyegetése, javában zajlik ma is. A természet végromlását azonban megelőzi a politikai ellentétek kiéleződése: harc az egyre szűkebb erőforrásokért (ivóvíz, megművelhető földterület). Szerintük egyszerű a képlet, egy véges nagyságú bolygón tarthatatlan a végtelen növekedés. A pazarlást ösztönző fogyasztói életforma környezetpusztító, drasztikus mértékben felemészti a föld energia-tartalékait, helyébe iszonyatos mennyiségű hulladékot termel. Közben mélyül a szakadék a globális versengés haszonélvezői és kárvallottjai között. A konfliktus feloldhatatlan, és egyre mélyebb. A környezetrombolás egyelőre megállíthatatlan, erre jó példa az egymást követő klímakonferenciák kudarca. Számukra nyilvánvaló: a befolyásos politikai és gazdasági tényezőknek közvetlen érdeke a globalizáció pusztító folyamatainak fenntartása.
A globalizáció egyik mellékterméke az emberi szabadság végzetes korlátozása.
Szabadságról csak akkor beszélhetünk, amikor van igazi választási lehetőségünk: például oda megyünk, ahová csak akarunk. Ehhez azonban olyan helyek szükségesek, ahová még valóban érdemes eljutni. Amikor az ember az utolsó zöldet is kiírtja, és helyére bevásárlóközpontokat emel: természetes életterével együtt szabadságát szünteti meg. A mai ember, - folytatja Karátson - csak úgy járhat, ha felszáll valamire. Magunk is sínen-utazók, szállított termékek lettünk.
Lányi András a fogyasztói társadalom lényét nárcisztikus embernek minősíti. Olyan, kívülről irányított, autonómiáját elvesztő egyénnek, aki a szolgáltatások és a fogyasztási termékek függőségében szenved. Szerinte a problémák súlyát egyre többen érzik, azonban változtatni képtelenek. Úgy tesznek, mint a zsidók Pilátus előtt: szívükben Jézusra, a tömeg részeként mégis Barabásra szavaznak.
Mi a mai ember számára az Ég és Föld?
Kérdezi Karátson: Gazdaságilag mérhető haszonterületek. Nincs Egünk, se Földünk, elvesztettük azon tudásunk, hogy meglássuk valós lényegüket. A Föld addig Föld, - mondja, amíg "visszhangzik határtalan." Az egyhangúság, amit a globalizáció ideológiája sugall, a világ alapjait veszélyezteti.
A globalizáció mégis szükségszerű
A globalizmus ellenzői általában három jellemző hibát vétenek - érvel Sümegi. Egyrészt, olyan illúziókat táplálnak magukban, miszerint a világ, és benne a társadalom megváltoztatható. Szerinte a civilizáció egyéni szándékoktól függetlenül, organikusan fejlődik, mint egy fa, növekedésébe pedig nemigen lehet belepiszkálni. A globalizáció tehát szükségszerű. A másik ellentmondás számára az, hogy az ellenezők azt feltételezik: az emberi kultúra normál esetben egészséges. Tehát a rossz elemek száműzhetők belőle. A harmadik gondolat, amivel vitatkozik: a bűnbakképzés. Szerinte a globalizáció ellenes mozgalmak hamis képletek alapján ellenséget kreálnak, majd a multikat, vagy például a WTC állítják pellengére. Szerinte a jelen civilizációs keretek között kizárólag a felszíni ökológiának van tere, amely a problémákat ebben a társadalomban, racionálisan kezeli. (Például azzal, hogy adókat ró ki a környezetet szennyezőkre.)
A kapitalizmus most tűnik el
A világban negyvenszer több pénz forog, mint amennyi szükséges lenne. Nem a termelő tevékenység, hanem a pénzmozgás irányít. Szuper tervgazdaságok vannak. Hálózati tőkés van, aki nem helyi piacon értékesít, ráadásul a piaci viszonyoknak már nincs igazi tétje. Az állam, a demokrácia fogalma is megkérdőjeleződik. Mi van a helyén? Amőba-szerkezetű multi-birodalmak. Ahhoz például, hogy Magyarország, mint szervezet hatékony lehessen, részvénytársasággá kellene válnia. A gazdasági társaságot az államokkal szemben sok minden védi, például a jogok és az üzleti titok.
Mit tehetünk?
- Megváltoztatni semmit sem tudunk. Én a világot csak megérteni szeretném. A kérdés számomra az: Min ronthatunk még? - így Lányi.
Megmenthető a világ?
- "Már csak az Isten menthet meg bennünket!" - idéz Karátson.
- Egészen biztosak csak abban lehetünk, hogy tudjuk, hogy nem tudjuk mi fog történni. -így Lányi.
