Korán csörgött a vekker jópár szombathelyi otthonban december 3-án, csütörtökön, hogy a hajnali órákban még kedvező startpozíciót vehessen fel a tapasztalt vásárló. Nehéz magyarázatot találni arra, miért is jó az első ötezer között lenni, és egymást letaposva arra hömpölyögni, amerre a tömeg visz, majd hosszú sorban állás után boldogan távozni 3 kiló káposztával és néhány tábla csokival, de ne ugorjunk ennyire előre.
A Lidl üzleteinek nyitását következetes titkolózás övezte. Nem lehetett tudni, mi épül, nem lehetett előre tudni a nyitás időpontját, és megkeresésünkkor kiderült: a központban dolgozó minden munkatárs neve titok.
Aztán lassacskán megjelentek a visszaszámláló plakátok: Lidl még 4 hét, 3,2,1 és lőn, nekünk is van már ilyenünk, ráadásul mindig olcsó, ahogy a szlogenjük mondja.
A szombathelyi üzlet nem az elsők között nyílt meg, így hallhattunk, olvashattunk arról, hogy több kiskereskedelmi lánc is eljárást kezdeményezett a vetélytárs ellen, tiltakozva annak árképzése és néhány áruja ellen. Dunaharasztiban ingyen osztották a zöldséget a gazdák, demonstrálva a beszerzési ár alatt értékesített termények miatt.
Mindez azonban nem szegte kedvét a vásárlóknak, sőt, az ingyen reklám talán még több kíváncsiskodót csalt az üzlethez. Talán olyanok is voltak, akik árgus szemekkel figyelték, melyik női dolgozón van kis sárga fejpánt, ami a cseh- és a lengyelországi Lidlben azt jelenti, hogy az adott munkatárs éppen menstruál, ezért bármikor elmehet a mellékhelyiségbe, a többiek viszont csak az engedélyezett időpontban.
Idehaza Gyulán, Szolnokon, Kalocsán és Szombathelyen elszámolási nehézségekbe ütköztek az üzlet felépítésében résztvevő vállalkozók, a reklámszlogent talán rájuk is értelmezték a cégvezetésnél.
Ennyit az előzményekről, és most vissza csütörtökre, ahol már több száz ember várja türelmetlenül a Hunyadi út végéről nyíló üzletnél, hogy bejuthasson. A nyitás után zajlódó jelenetek utószinkron nélkül is megállnák a helyüket bármelyik kabaréban. Ki jött előbb, ki szorul rá jobban a bejutásra, kinek az édes anyukája csak néhány gondolat a tömegben lezajló párbeszédekből.
A bejáratnál biztonsági őrök szabályozzák a bejutást a tömött üzletbe. Egy család ki egy család be, napokig marad ez a szisztéma, mi ekkor még meg sem próbálkozunk a bejutással, a tömött kosárral kifelé tartókat kérdezgetjük, mit érdemes venni. A legtöbben tésztaféléket, csokoládét, zöldséget és gyümölcsöt vettek, de több embert látunk televízióval távozni.
A kérdésre, vajon megérte-e, egyöntetű a válasz: Ó, nagyon! Sokan a bolt előtt szembesülnek vele, hogy egy cseppet túlvállalták magukat, és nem bírják hazacipelni a megvett cuccokat.
Közben a Lidl előtt többször elhúz a Tesco hangosbemondós autója, aktuális akciókat harsogva. Megindult a versengés.
Vasárnap térünk vissza a Lidl-hez, ekkor már könnyedén bejutunk. A bejárat előtt nagy táblán olvasható az aktuális Lidl-katalógus, a bevásárlókocsi pedig 100 forinttal megy.
Az első meglepetés rögtön a bejáratnál ér, a nyitvatartási időn kívül semmi más nincs az ajtón. Mi leginkább a Visa és Mastercard jelölést hiányoljuk. Hamar kiderül, nem feledékenység miatt nincsenek feltüntetve, a Lidlben nem lehet bankkártyával fizetni. Tesztvásárlásunk kudarcra ítéltetett, így hát csak gyalogtúrát teszünk az üzletben.
A Lidl-nek belülről diszkont raktáráruház formája van. Polcrendszerek helyett egymásra rakott gyűjtőcsomagolások jelölik ki a haladás útját. A német szigor megtette a hatását, lefosztott kartonokkal nem találkoztunk, a munkatársak azonnal pótolják az elvitt árumennyiséget. A két oldal között kényelmesen elfér egymás mellett két bevásárlókocsi és egy kísérő, ez tehát rendben van. Nézzük, mit kínál a Lidl.
Nem kell sokáig nézelődni, hogy rájöhessünk: az olcsóság egyik oka a másodvonalbéli márkákban és a saját forgalmazású élelmiszerekben rejlik.
A magyar vásárló számára eddig ismeretlen típusú élelmiszerek felbukkanása egyáltalán nem baj, sőt. A Lidlben forgalmazott termékek nagy részénél biztosan nem kell azzal számolnunk, hogy a vételárban a neves márkával járó tetemes reklámköltséget is megfizettetik velünk.
Ízelítőül néhány név a kínálatból: Siti keksz, VitaFit gyümölcslevek, Marlene és Freeway kóla, Rachmaniroff vodka, Romanetti vermut, Symphatica lekvár, Dulano felvágottak, Trisan sertéshús (ebből láttunk egyedül hiányt, talán a 449 ft/ 500 gramm ár miatt), Welltech TV, Pilos tejföl, Milbona tej, W5 és Doussy vegyi áru, Coshida és Orlando állateledel.
A személyes kedvenc a Margarin típusú margarin, aminek 99 forintos félkilónkénti ára roppant csábító, a dobozról viszont csak annyit tudtunk meg, hogy a Lidl forgalmazza. Hogy honnan, az már rejtély, igaz, a mai világban már a márkákban sem bízhat az ember (lásd: paprikaügy). Az árak jópár esetben tényleg csábítóak, sokan nem is bírtak ellenállni a 49 forintos 2 literes üdítőknek, vagy a sörnek, amelynek a konkurencia szerint az előállítása is többe kerül, mint amennyiért árulják. Természetesen megszemléltük a 12 forintos, magyar termelőket romlásba döntő káposztát és a zöldség/gyümölcspult többi, meglehetősen olcsó résztvevőjét. Mivel nem vagyunk az altáji poénok kedvelői, ezért csak csendben jegyezzük meg, hogy sok magyar vásárló szemöldöke biztosan felszalad, amikor nagy betűkkel látja az alábbi feliratot: Kaki / Sharon, Spanyolo. 79 Ft. A kaki helyett talán célszerűbb lenne a datolyaszilva kifejezés, vagy maradjon csak a Sharon-gyümölcs.
Közben feltűnt több céltalanul sétáló ember is, akiket biztonsági őrnek véltünk, mindenesetre egyáltalán nem zavaró módon szemlélődtek. A vásárlókat elnézve, sokukat elkapta a harci kedv, és alaposan felpakolták kosaraikat. Sajnos, azt nagyon kevésszer láttuk, hogy a vásárlók alaposan áttanulmányozták volna az ismeretlen márkájú élelmiszerek összetételét, inkább az ár alapján döntöttek. Mivel kártyás fizetési lehetőség híján a zsebünkben lapuló néhányszáz forinttal nem álltunk neki vásárolni, így nincsenek tapasztalataink az árult termék minőségét illetően, de bízunk benne, hogy az olcsó húsnak ezúttal nem híg a leve.
Erre talán garancia lehet a Lidl sikere Nyugat-Európában, nem valószínű ugyanis, hogy vacak minőséggel meg tudnák tartani népes vásárlóközönségüket.
