Városképbe illő monstrumok?
A szépség mibenlétéről hosszasan lehetne vitatkozni - megtették ezt már helyettünk a múlt neves filozófusai is - abban azonban sokan egyetértenek, hogy a multireklámnak becézett hatalmas plakátok nem tartoznak az e fogalomkörben tárgyalható holmik közé. Nem véletlen hát, ha a járókelőknek szemet szúr egy-egy belvárosi darab. Például hiába a tanárképző tekintélyt parancsoló főbejárata, s hiába az előtte szaladó Perint híd új korlátja, ha a patak partján éktelenkedő óriásplakát uralja az összképet.
A főépítészé az utolsó szó
Az óriásplakátok kihelyezése - miután meghaladják az egy négyzetmétert - építési engedélyhez kötöttek. Az okiratot az építéshatósági iroda adja ki a rendezési terv és a benyújtott látványterv szemrevételezése után, de szakhatóságként a közlekedési felügyeletnek vétójoga van. A véleményezők között még megtalálhatjuk a városi főépítészt és az egykor műemlékvédelmi hivatal névre hallgató szervet is.
Az engedélyezési folyamatban tehát megvizsgálják, hogy városképi szempontból kihelyezhető-e egy-egy ilyen plakát, a végső eredmény gyakran mégis az ablaküvegre került légypiszok hatását kelti, csak kissé nagyobb formátumban.
Ha már ott van, ott is marad
A fent említett példa, vagyis a Károly Gáspár tér esetében azonban előbb jött az óriásplakát, s csak utána a megszépülés. Mi a gigászi falragasz sorsa ilyenkor? Ha már ott van, ott is marad.
A már kiadott engedélyek visszavonása egyáltalán nem jellemző - tudtuk meg az építéshatósági irodában. Ilyen intézkedésre lenne mód, a gyakorlatban mégsem élnek vele. Ebben az is közrejátszhat, hogy amíg a kihelyezés és fenntartás költsége a kérelmezőt terheli, addig az elbontás az önkormányzat pénzét apasztaná.
Így aztán illik vagy nem illik oda, együtt kell élnünk a városunkat színesítő óriásplakátokkal. Örüljünk neki, hogy a Fő tér még tabunak számít. Nem mintha városképi megfontolások indokolnák ezt, a legfőbb ok sokkal egyszerűbb: nincs hely, csupán mobil táblák kaphatnak engedélyt.
