- Amikor elvállaltam a miniszterelnökséget, felmértem, hogy mi vár rám. Ebbe pedig beletartoznak a nyilvános szereplések is.
Persze, van, amit ezek közül is szívesebben teszek. Például szeretem az ilyen találkozókat, amikor odajönnek hozzám az emberek beszélgetni.
- És miket mondanak? Gondolom, főleg az ügynökügy kirobbanása után, néha kellemetlen dolgokat is.
- Nem. Nincsenek efféle tapasztalataim, akik ilyet mondanának, valószínűleg oda se jönnek hozzám. Inkább jó munkát, kitartást kívánnak, s ez erőt ad.
- A családjának sincsenek rossz tapasztalatai? Hogyan viselték az Ön körül zajló ügyeket?
- Ahogy az országot, úgy őket sem érdekelt ez a téma. Úgy viselték, ahogy mindenki más viselte volna. Nem szeretik, ha bántják a férjüket, apjukat. De ettől még a családban semmi sem változik.
- Az élete más részében azonban valószínűleg annál több...
- A magánéletem a régi értelemben megszűnt, de nagyon hiányzik. Meg is kértem a testőreimet még a nyáron, had menjek végig egyedül a Váci utcán. Némi győzködés után belegyeztek. Kicsit meglepődtek az emberek, de sokan megállítottak, hogy beszélgessenek velem.
Egy ilyen séta azonban ritka. Néha még megtehetem, hogy kettesben elmegyek a feleségemmel egy kiskocsmába vacsorázni. Ilyenkor alá kell írnom egy papírt, hogy mindezt saját felelősségemre teszem.
- Most épp arra készül, hogy beszédet mondjon a szombathelyi Fő téren. Önről azt tartották, ez a műfaj nem erőssége. Hogy érzi, beletanult már, vagy még kissé összeszorult gyomorral megy fel a színpadra?
- Hogy beletanultam-e? Döntse el Ön, hallgassa meg beszédemet...
- Akkor mielőtt elindulna, egy utolsó kérdés: gondolom, Ön is ismeri James Bondot. Ha már épp egy filmhőshöz hasonlították az ügynökügy kapcsán, elégedett-e azzal, ami Önnek jutott, vagyis szereti-e James Bondot?
(Itt mi is elámultunk kissé merészségünktől, várat is magára a válasz, de győz a profizmus.)
- Elfogadom a dolgot. Éltem része ez is.
