Világklasszis és jó gyerek mondja róla a magyar csapatot 1978-ban Argentínába vezénylő Baróti, ahol aztán megkapták együtt rendesen: rossz előjelek, bírói elfogultságok, Törőcsik Andrást és a kor másik legendás játékosát, Nyilasi Tibort ki is állították botrányos körülmények között, amelyet tetézett mindezek után a kádárista sportirányítás 1 éves eltiltása is.
Igazi filmszakadás volt ez ahhoz képest, hogy az akkori focielit simán a magyar csapat világbajnoki esélyeivel is számolt. Ma már ez talán viccesnek is tűnhet, de igaz volt, tényleg.
Törő itthon feketelistára került, miközben a Juventus állt érte sorba.
Aztán balesetet szenvedett, helyette Boniek ment a Juve-ba, ő meg lett nagy játékos kis csapatokban, majd edző, ami persze nem ment, mert nem is mehetett neki, mert haver volt mindig a gyerekek között is, s nem tanár bácsiba ojtott diktátor.
Aki emlékezik a Bilbao-nak rúgott tanítógólra, aki látta a Köln ellen azt a bizonyos hátrahúzós cselt, de aki csak a Hali-pálya környékéig merészkedett is el Haladás-Újpest meccsek idején, az is láthatta: ő volt a Király. Az isten, aki ráadásul szerényen viseli önnön istenségét. Aki egy személyben példázta: futball és intelligencia igenis összehozható.
Elfogult vagyok és tele vagyok nosztalgiával is: ott voltam a legendás Újpest-Fradi 8:3-as meccsen a Népstadionban, akkor is, amikor a norvégokat kiverve kijutottunk a világbajnokságra, de ott voltam a szakadó esőben azon a ZTE-Újpest-meccsen is, amikor immáron megnyerve a bajnokságot, a bajnok középcsatár a csapatvezetés engedélyével egyik barátjával utazott haza személygépkocsival, s nem az Újpest-busszal.
Mivel egy jó kis baleset kerekedett belőle, a játékos egy életre bánhatná a dolgot. De Törő nem bán semmit: ő nemcsak játékos, hanem igazi filozófus: csak így alakulhatott, mondja, hisz a sorsában, és soha nem akart más lenni, mint aminek teremtetett: játékos.
Aztán az újabb szerencsétlenségek: napokig nem műtik, szarakodnak vele, egy életre megy tönkre a csípője, felgyógyulása után meg ráadásként még egyszer páros lábbal is beleszállnak, ebből lett a búcsú, a vegetálás, a vége.
Egy fenéket! Vége csak akkor lenne, ha nem ő lenne a Törő. Aki mindezek után is kedves, laza, szűkszavú, nem az ünneplésnek élő sportember. Lám, van még ilyen.
Amikor Zalaegerszegről hazaértem, s kisfiúként megkaptam a szörnyű hírt Törőcsik balesetéről, bevallom, sírtam egy nagyot. Ki voltam készülve, aztán kicsit megnyugodva egyből levelet kezdtem el írni. Neki. Aki ott volt a falamon a Képes Sport címlapjáról. S aki válaszolt! Aki képet küldött, akinek arra volt energiája, hogy a magamfajta hülyegyerek rajongónak azt is megírja, hogy második neve Zsolt (ettől volt hangos a Derkovits-lakótelep akkoriban, tettem róla), úgyhogy igenis közünk van egymáshoz.
Volt (illetve még mindig megvan) egy Törőcsik-emlékkönyvem, ahova be is ragasztottam a fényképet a borítékkal együtt. Ő volt az én rocksztárom, a falamon a poszter, matekegyes után vigasz, máskor csak sima öröm. Csak ránéztem, és jókedvem lett. Kilencest ragasztottam a pólómra, én voltam a Törő. Legalábbis ezt képzeltem.
Eddig a múltidéző szenvelgés, most jöjjön egy kis mérgelődés: mert hogy aztán Törőcsik, a világ egyik legjobb, Maradonához mérhető focistája miért édesanyjával él nem éppen luxuskörülmények között, hogy miért nincs szükség a tanácsaira sehol, hogy miért nem szerepel a médiában eleget, hogy miért éppen belőle kreáltak fekete bárányt, hogy miért egy negyedház előtt kell búcsúznia, abban a magyar labdarúgásnak csúfolt csődtömeg a felelős leginkább.
Egy ünnepléssel letudták, a lelkiismeretüket megnyugtatták az illetékesek, a miénk viszont háborog 1978 óta. Miért nem szakért, miért nem ír, miért csak éves kihagyásokkal nyilatkozik? Miért nem állnak ki egy bocsira azok, akik hogy is szokták mondani? kicsinálták. Akik elkaszálták, mert nem volt jófiú, mert nem mászott bele hátsó felekbe, és nem mosolygott azokra, akik ki nem állhatták.
Kutas István, egykori MLSZ-elnök a szocialista erkölcsöket hiányolta Törőből, mi meg az érzékenységet, az intelligenciát és a szakértelmet az utóbbi 20 év MLSZ-vezetésétől.
Szóval több boldogságot kívánunk neki, mint amit eddig kapott. Ja, és köszönjük. Mindent. A vasárnap rúgott, illetve fejelt gólokat is. Az őt lehetetlenné tevő senkikre már senki sem emlékezik, ő meg világklasszis marad, amíg él.
