Valamit nem árt tisztázni rögtön az elején. A "királyi" tévé olyan politikai-gazdasági helyzetben éli mindennapjait (értsd: oly mértékben függ a politikai hatalomtól), hogy a kivételnek számító példák ellenére sokkal jobbra nem igazán számíthatunk, mint ami napról napra megjelenik a képernyőn.
Az előző ciklus során, a helyi viszonyok között is, elégszer voltunk kénytelenek elviselni azt a politikus körökben gyakran hangoztatott, végtelenül ostoba és arrogáns érvet, amely a demokrácia alapeszméit a következő módon próbálja eltorzítani: ami nekünk, azaz közakarat által hatalomhoz juttatottaknak jó, az jó kell legyen a városnak is. Ebből adódóan a média, amely kellemetlenkedik a hatalom egy-egy politikusával, vagy ne adj isten magával a többséget szerzett párttal, közvetve a közzel kekeckedik. A hatalom ilyenkor aztán ténylegesen el is hiszi, hogy be kell avatkoznia. Hulljanak fejek, vonjuk meg a támogatást, uram bocsá', fenyegessük meg a sajtómunkásokat. Mindezt persze a nép nevében.
A közszolgálat királyi palotájába nagyjából négyféle mesehős teheti be a lábát, otthonról hozott, hamuban sült pogácsáját morzsolgatva. A hozzáértő szervilis, a tehetségtelen szervilis, a hozzáértő nem szervilis, és a tehetségtelen nem szervilis.
Aki nem talpnyaló s mellette még alkalmatlan is a médiaszereplésre, csak véletlenül, többnyire tévedésből s minden bizonnyal rövid ideig tündökölhet a képernyőn. Aki hozzáértő, ámde nem szervilis, az a rendszerváltást megelőzően rendszerint a süllyesztőbe került, azt követően pedig megtalálhatta helyét a kereskedelmi televízióknál (bár valljuk meg, bizonyos fokú szervilizmus nyilván ott is elengedhetetlen). Az iménti megfontolásból adódóan a szolgalelkű tehetségtelenek kiválóan alkalmasak mind a közszolgálati, mind a kereskedelmi televíziók másodvonalában való közreműködésre. Van is belőlük elég. A közszolgálati média számára azonban a hozzáértő és szervilis természetű az ideális munkatárs.
Nincs ebben semmi meglepő. A mindenkori választások győztesei nemcsak a szavazatok többségét, de sok más egyéb között a médiát is a saját tulajdonuknak tekintik, s mint afféle kenyéradó gazdák igyekeznek is élni befolyásukkal. Mindennek fényében igazán érdekes folyamatnak lehetünk tanúi napjainkban. A médián belül erőteljes átrendeződés vette kezdetét. Amíg korábban a kereskedelmi televíziók megjelenése jelentett óriási elszívó erőt, addig most azt tapasztaljuk, hogy hitelesnek tűnő személyek kerülnek elő a süllyesztőből, illetve ugyanilyenek hagyják el a nem közszolgálati médiát, bizarr módon vonzónak találva a királyi intézmény
t.A dolognak komoly politikai üzenete lehet. Valamilyen oknál fogva az MTV napjainkra - divatos szóval - igazi kihívássá vált. Az új arcok remélhetőleg nemcsak puszta alkimista kalandnak tekintik szerepvállalásukat, azaz nemcsak aranyat próbálnak csinálni - igen, abból. Lépésük csakis egy olyan előföltevés alapján magyarázható, amely szerint a közszolgálati tévében megvalósítható egy nem szervilis, s ezzel egyidejűleg színvonalas televíziózás.
A kiinduló gondolatmenet alapján azonban ez lehetetlennek tűnő, ám talán éppen ezért, rendkívül vonzó vállalkozás. A választások óta eltelt időszak egyik legfontosabb eredménye éppen az, hogy mindennek a lehetősége egyáltalán felmerült.
A dolognak persze - mint mindennek - lehetséges egy másik olvasata is. Jelesen az, hogy a balliberális oldal most már a közszolgálati televíziót is lenyúlta. Ennek azonban ellentmond az a tény, hogy bizonyos változásokat az úgynevezett (ez utóbbi jelzőhöz a magam részéről a továbbiakban is következetesen ragaszkodnék) polgári oldal is üdvözölt. A két, egymással vitatkozó megközelítés között az idő tesz majd igazságot. Addig azonban érjük be annyival, hogy a változás elkezdődött. Már ez is eredmény, hisz a korábbi időszaknál a közszolgálati televíziózásban csak jobb jöhet.
(folyt. köv.)
