A reggeli órákban már izgalommal telt ifjúság lepte el a sportpályát, mindenki a legjobb tudása szerint szeretett volna bizonyítani és cél az országos döntőbe való delegálás volt. A versenyt Vlasich Krisztián, Csepreg Város polgármestere és Poór Balázs tű. alezredes, polgári védelmi főfelügyelő nyitották meg.
A diákoknak tizennégy akadályból álló pályát kellett teljesíteniük. Volt, ahol puttonyfecskendővel kellett célba lőni, tűzoltó védő és szakfelszereléseket felismerni, de osztott sugarat is szereltek a versenyzők, valamint kerékpáros ügyességi versenypályát is teljesítették. Izgalmas helyszínnek bizonyult az elsősegély állomás, ahol imitátorok által modellezett balesettel álltak szembe a csapatok.
Képek a galériában:
A verseny szoros küzdelemmel ért véget. Azok az általános és középiskolai csapatok, akik az első helyezést érték el, automatikusan továbbjutottak az országos döntőbe, amelyet április 27-én rendeznek majd meg Budapesten. A legjobbaknak járó elismeréseket Vlasich Krisztián, Csepreg város polgármestere, Dr. Bognár Balázs tű. ezredes, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Seper András tű. ezredes, igazgatóhelyettes és Kovács András a Vas Megyei Szent Flórián Tűzoltó és Polgári Védelmi Szövetség elnöke adták át.
Általános iskola kategóriában:
I. helyezett: Gárdonyi Géza Általános Iskola - Sorkifalud
II. helyezett: Batthyányi Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - Jánosháza
III. helyezett: Szentpéterfai Horvát – Magyar Kéttannyelvű Nemzetiségi Általános Iskola
Középiskola kategóriában:
I. helyezett: Gépipari és Informatikai Műszaki Szakgimnázium - Szombathely
II. helyezett: Répcelak ÖTE középiskolás csapata
III. helyezett: Rázsó Imre Szakgimnázium és Szakközépiskola – Körmend
Különdíjat ajánlott fel Csepreg Város Önkormányzata a vízkárelhárítási feladatot legjobban teljesítő csapatok részére. Általános iskolák között a Gárdonyi Géza Általános Iskola Sorkifalud csapata, míg középiskolák között Répcelak ÖTE középiskolás csapata kapta.
Tűzoltó állomáson legjobban teljesítő csapat általános iskola kategóriában Répcelak ÖTE ifi csapata, míg középiskola kategóriában a Gépipari és Informatikai Műszaki Szakgimnázium csapata lett. Az RSOE különdíját a rádiós segélyhívó állomáson elért eredményéért általános iskola kategóriában a Váci Mihály Általános Iskola csapata, míg középiskola kategóriában Répcelak ÖTE középiskolás indulói kapták.
Gratulálunk a csapatoknak!