Csütörtökön délután három után tíz perccel, a városháza első emeleti nagyelőadójába beesvén kíváncsian fürkésző tekintetek csapódnak arcomba. Egy rég elfeledett érzés buzog fel bennem ismét: az óráról elkésett tanulóé.
A széksorok szinte foghíj nélkül tömve felettébb csendes kamaszokkal - néhol köztük elvegyülni próbáló igazgatókkal -, tőlem tizenöt méterre egy limuzinhosszúságú asztal mögött kissé jobban öltözött, ám hasonló korú diákok foglalnak helyet méltóságteljesen, itt-ott egy mosolyt megeresztve a haverok felé. Tudják, ez az ő napjuk. Tehát nem az enyém, ezért a sokezer wattnyi fényártól leizzadva hamar előrenyomulok egy üres helyre az ostromló szempárok elől. Éppen az MMIK újnak mondható ifjúsági szolgáltatásának, a LOGO-nak bemutatkozó rövidfilmjébe csöppenek, mely szervezet nagy szerepet kap a diákönkormányzat munkájában is. A terem ideiglenes sötétbe borulása alatt felidéződik bennem a középiskolás mozidélutánok huncut bája, amikor a bóvli lézerkulcstartóval piros pontokat égettünk a vásznon feltűnő szereplők kényes testrészeibe, itt viszont rendesen meglepődtem a tinik által tanúsított fegyelmezettségen. Semmi susmorgás, mindenki a vicces képsorokra fókuszál.
A házimozi jelleg a legmerevebb végtagokat is feloldotta, láthatóan enyhült a kis elektorokból álló társaság protokolláris feszültsége, és így már ellazultabban hallgathatták végig a 2002-es év diákpolgármesterének, a koránál talán idősebbnek látszó, méltóságteljes kiállású Decsics Edinának leköszönő beszédét. Elmondása szerint tavaly egyedüliként ült itt jelöltként, ezért komolyan félt attól, hogy idén esetleg nem lesz folytatása ennek a kedves tradíciónak; örömmel látja azonban, hogy diáktársainak sikerült rácáfolnia erre.
Eztán következhetett a jelöltek számára sorsfordító mozzanat: a bemutatkozás. A négy diákpolgármester-jelöltnek, valamint a hat alpolgármesteri posztért indulónak kellett egyenként felállnia a pulpitusra, és cirka kétszáz társukkal farkasszemet nézve bizalmat önteni beléjük abban a tekintetben, hogy ők a legalkalmasabbak erre a pozícióra. Szinte mindenki másként közelített a közönség felé: volt, aki weboldal és diákújság létrehozásával kecsegtetett, mások rövid sztorik mesélésével próbáltak közel kerülni a szívekhez, s volt, aki elköszönésként a klasszikus "Hajrá Magyarország" szlogennel kísérletezett.
Az össztűz során a széksorokban ülők kérdésekkel tehették próbára a jelölteket: felmerült, hogy vajon mi lehet a diákság köreiben elburjánzó passzivitás gyökere, de azzal a dilemmával is szembesítették az alpolgármester-jelölteket, hogy vajon milyen tulajdonságokkal kellene rendelkeznie felettesüknek. Szó se róla, a jelöltek állták a sarat, mint zivatarban a salakmotoros. Olykor az eredeti kérdéstől eltévelyedő, de túlnyomórészt diplomatikus válaszok születtek, és szép lassan kikerekedett, hogy kik azok a karakterek, akikben valóban megbúvik az a bizonyos spiritusz.
Kell egy tinidiszkó!
A komoly lefolyású voksolás után az eredményt az etikettnek megfelelően ismertette a szavazatszámláló bizottság: a két alpolgármester egyikének a legfiatalabb - még általános iskolás -, ám választékos szókincsével egyes középiskolás jelölttársain is túltevő, színésznek készülő Fehér Renátót választották meg, míg a humorával több ízben is örömhormonokat serkentő Pörneczy Ákos lett a másik "beszavazott". Az addig kortárssegítőként is tevékenykedő (dohányzásellenes és drogprevenciós programokban résztvevő), a Savaria Fórum diákújságíró rovatának felpörgetését is megcélzó Döme Orsolya találtatott megfelelőnek a diákpolgármesteri címre, 38 szavazattal. "Holnap már megyek is a Gyermekek Házába, hogy elintézzem a tinidiszkó megvalósulását, és még több kortárssegítő képzést szeretnék indítani" - mondta el nekem Orsi a végső nagy tumultusban programpontjainak egy részét. Én pedig hamarjában olajralépésire vettem a figurát, mert mintha túl sokat öregedtem volna egy fél perc alatt. Azért persze gratuláció a győzteseknek! :-)
