A Szombathelyen induló képzéseknél idén is magasak voltak a bekerülési ponthatárok. A 2019/2020-as tanévben 60 éves születésnapját ünneplő intézménybe felvételt nyert hallgatók eloszlásánál megőrizte vezető szerepét a pedagógusképzési terület (a felvettek 34,5%), de jelentősen erősödtek a közgazdasági képzések is (a felvettek 24,8%-a).
Az alapképzések és az osztatlan képzések esetében nőtt a bekerülési ponthatár, melynek átlaga 353 pont volt.
Közel 1600 fő mintegy 2500 darab jelentkezést nyújtott be az ELTE szombathelyi képzéseire. Ez úgy lehetséges, hogy egy jelentkező több képzést is megjelölhetett. 788 fő volt az, aki első helyen jelölte meg a szombathelyi képzéseket.
A legmagasabb felvételt nyert hallgatói létszám az osztatlan tanárszakokon és a tanári mesterszakokon és a tanító alapszakon (pedagógus képzési területen) jelenik meg (204 fő). A gazdaságtudományi képzési terület (közgazdászképzés) a tavalyi évhez képest is kiemelkedően szerepelt (147 fő).