A vasi születésű, Németországban élő fotográfus, kiadóvezető, Stekovics János több évtizedes tevékenységét rangos kulturális kitüntetéssel ismerte el Sachsen-Anhalt tartomány miniszterelnöke Németországban. Sachsen-Anhalt tartomány érdemérmét és a hozzá tartozó oklevelet Rainer Robra kulturális és államminiszter adta át Stekovics Jánosnak Magdeburgban. A méltatás szerint az érdemérem Stekovics János magas színvonalú, hosszú évek óta tartó, felbecsülhetetlen dokumentum- és művészi értékkel bíró munkáját ismeri el. Stekovics János kiadója elsősorban olyan tematikus albumokat ad ki, amelyek a tartomány kulturális, természeti, építészeti és más értékeit örökítik meg, mutatják be. Stekovics János ezer szállal kötődik Vas megyéhez: Sárvárhoz – ahol gimnáziumi tanulmányait végezte – és Szombathelyhez, ahol a Vas Népe fotóriportere volt, de máig tagja németországi lakhelye ellenére a Magyar Fotóművészek Szövetségének. S akinek ennyi bemutatás sem lenne elég, közelíthet onnan is, hogy a máig Szombathelyen élő Stekovics Gáspár (szintén fotóművész) testvére.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!