Karikatúra-kiállítás nyílik Hofi Géza emlékére

Próbálj meg lazítani címmel.

Hofi Géza emlékének szenteli Bohém hangulat című idei, sorrendben huszadik karikatúra-kiállítását a debreceni Konzervatórium Galéria. A tárlat vasárnap nyílik meg a Debreceni Egyetem zeneművészeti karának épületében. Debreceni Tamás, a galéria vezetője az MTI-nek elmondta: Hofi Géza hatvan évvel ezelőtt éppen Debrecenben lépett először színpadra, ebből az alkalomból "az ő személyiségét hordozó, a magyar nyelv szépségére, kifejező erejére, logikájára épülő" szituációs karikatúrákat mutatnak be a galériában Próbálj meg lazítani címmel.

Hofi Géza

A szóban megfogalmazott ötleteket, gondolatokat Fábry János karikaturista "szabta Hofira", a kiállítás címét adó dal alapgondolatát Jeney Klára formázta képpé - tette hozzá a galériavezető. A Hofi Géza ihlette, április 30-ig látogatható karikatúra-kiállítást Duffek Mihály egyetemi tanár nyitja meg, majd a zeneművészeti kar ütőhangszeres hallgatóinak műsora után a résztvevők együtt éneklik el a Próbálj meg lazítani című emlékezetes Hofi-dalt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra