A Momentum Facebook oldalán tette közzé azt a grafikont, amely szerint a kormánymédia ellen majdnem kétszer (158) annyi helyreigazítási per indult tavaly, mint a független szerkesztőségek ellen (87). Ami talán még ennél is kontrasztosabb, hogy a legnagyobb kormánypárti médiumok a perek felét-harmadát elbukják, míg a legnagyobb kormánykritikus szerkesztőségek alig-alig vesztenek ilyen pereket.
Bár a Fideszben szeretnek baloldali médiatúlsúlyról beszélni, szinte ugyanannyi kormányközeli és kormánykritikus szerkesztőség üzemel ma Magyarországon - bár azt is érdemes lehet hozzátenni, hogy a kormányközeli média több pénzből dolgozik. Az atlatszo.hu adatigénylésének hála viszont most már azt is tudjuk, hogy pontosan mennyit ferdítettek a 2019-es évben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!