Közpénzből turnézik az Edda Amerikában

Egy ez a tábor – a turné neve.

A kormány egy kanadai alapítványon keresztül támogatja 24 millióval az Edda három amerikai koncertjét, amelyeket az „összetartozás éve” részeként és a magyarságtudat erősítésének céljából tartanak. A „nemzetpolitikai célú támogatást” az Edda „Egy ez a tábor” elnevezésű turnéjára adják, a zenekar Daytona Beachen, Los Angelesben és San Franciscóban koncertezik majd – írja a Magyar Hang.

Miből szól a nóta?
Nagy Zoli

Magyar viszonyokhoz képest nem túl olcsón, 35-45 dollárért árulják a jegyeket, vagyis 11-14 ezer forintba kerül a helyieknek, hogy Amerikában láthassák Pataky Attilát. Hasonló turnét csinált már az Edda tavaly is, akkor Kanadai Magyarok Országos Szövetsége szervezte le Amerika és Kanadába a zenekart, és ennek a szervezetnek ugyanaz a Vaski Gábor az elnöke, aki a mostani turnét támogató Extra Hungariam Alapítványnak is. A Magyar Hang úgy tudja, hogy akkor is a Bethlen Gábor alapítványon keresztül támogatták közpénzből az Eddát, ahogy most is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek