Az Írottkő Natúrparkért Egyesület a Jurisics-vár Művelődési Központtal karöltve október 25-én, 13 órától a Jurisics-vár udvarán Orsolya-napi vásárt és gasztronómiai fesztivált szervez.
"A natúrpark ízei" elnevezésű fesztivált a tavalyi évben rendezték meg először, a cél, a natúrpark településein élő kézművesek, borászok termékeinek és a jellegzetes helyi ízeknek a bemutatása.
A fesztivál helyszíne a Jurisics-vár udvara lesz, ahol a résztvevők egy-egy asztalnál árulják portékájukat, illetve számos kézműves be is mutatja, miként készíti termékeit, melyeket aztán az érdeklődők hazavihetnek. Az udvaron felállított színpadon helyi művészeti csoportok, néptáncosok, kórusok lépnek fel. Az elővárban kürtöskalácsot és sült gesztenyét sütnek.
A rendezvénnyel párhuzamosan egész hónapban a vendéglátóhelyek jellegzetes helyi, őszi ízekkel (méz, gesztenye, gomba, áfonya, stb.) várják vendégeiket.
A Kőszegért Egyesület mindkét évben pályázatot hirdetett "Kőszegi Csemege" címmel két kategóriában: cukrászatok és vendéglők, valamint háziasszonyok részére. A versenyben való részvétel feltétele legalább egy tálca sütemény, melyeket a rendezvény alkalmával értékesítenek, a befolyt összeget pedig jótékony célra ajánlja fel az egyesület.
Meghívott vendégek: Naturpark Geschriebenstein, Őrség-Vendvidék Natúrpark, Vas-Zalai Almaút.
| Terítéken az ősz ízei Érdemes felkeresni az alábbi vendéglátóhelyeket, ahol különleges, a natúrpark termékeiből készült ételekkel várják a vendégeket egész hónapban! Hotel Írottkő étterme |