Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 27 tagállamában 567 ezer 308 személygépjárművet helyeztek forgalomba márciusban, 55,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Februárban még 7,4 százalékra, januárban pedig 7,5 százalékra rúgott a visszaesés éves összevetésű üteme. A márciusi visszaesés üteme minden eddigi rekordot megdöntött, abszolút értékben nézve pedig 1990 óta ez volt a legrosszabb márciusi hónap. Az első negyedévben 2 millió 480 ezer 855 új autót adtak át tulajdonosának az unióban, 25,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A járvány terjedését korlátozó szigorú intézkedések keretében március második felében a legtöbb autókereskedő szalon bezárt az EU-ban. - írja a jarmuipar.hu honlap.
Minden uniós országban csökkent márciusban a forgalomba helyezett autók száma, a legnagyobb mértékben, 85,4 százalékkal a járvány által leginkább sújtott Olaszországban. Franciaországban 72,2 százalékkal, Spanyolországban 69,3 százalékkal, Németországban pedig 37,3 százalékkal csökkentek az eladások. Az első negyedévet tekintve Olaszországban 35,5 százalékos, Franciaországban 34,1 százalékos, Spanyolországban 31 százalékos, Németországban pedig 20,3 százalékos volt a csökkenés mértéke. Magyarországon a márciusban átadott új autók száma éves összevetésben 14,3 százalékkal, 11 ezer 478-ra esett. Az első negyedévben 32 ezer 670 új autó talált gazdára, ami 4,9 százalékos csökkenést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!