2014 a rezsiharc éve lesz - újabb országjárásba kezd a Fidesz

Újabb országjárásba kezd a Fidesz: január 20. és február 15. között 119 helyen 30 kormánypárti politikus tart fórumot a rezsicsökkentésről - jelentette be Kocsis Máté, a párt kommunikációs igazgatója vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Felidézte: december elején Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy Magyarország elég erős ahhoz, hogy megkezdődhessen a harmadik rezsicsökkentést előkészítése is. Megvalósulásához két feltétel szükséges, hogy megalapozott és fenntartható legyen, és sokan támogassák.

A kommunikációs igazgató jelezte: a rezsimunkacsoport várhatóan a januári frakcióülésen tesz majd javaslatot arra, hogy mely szolgáltatásokat és milyen mértékben érintsen a következő rezsicsökkentés.

Kocsis Máté az idei év egyik legfontosabb kormányzati és parlamenti döntésének nevezte a rezsicsökkentést. Ugyanakkor hozzátette: az Európai Unió bürokratái és a hazai baloldal is állandóan támadta különböző nyilatkozatokkal és módszerekkel az intézkedést.

A rezsicsökkentés megvédésére a Fidesz tavasszal aláírásgyűjtésbe kezdett, amelynek keretében csaknem 2,5 millió ember támogatatta aláírásával az intézkedést - emlékeztetett, megjegyezve, hogy ezzel ez lett minden idők legsikeresebb aláírásgyűjtési akciója Magyarországon. Az idén ősszel országjárást indítottak, mintegy 120 helyszínen tartottak fórumokat a rezsicsökkentésről. Ezeken csaknem ötven ezer ember vett részt.

Kocsis Máté elmondta: azok az emberek, akik tavasszal támogatták a rezsicsökkentést, január elején levelet kapnak, amelyben meghívják őket az újabb fórumokra. Egyúttal arra kérik őket, hogy munkájukkal segítsék a Fideszt a kampány során, vagyis aktivistákat is toboroznak. A kommunikációs igazgató kiemelte: 2014 a rezsiharc éve lesz, és a jövő tavaszi választások legnagyobb tétje lesz, hogy sikerül-e megvédeni a rezsicsökkentést.

Több baloldali nyilatkozatot említett példaként, amelyek arról szóltak, hogy jelenlegi formájában megszüntetnék, eltörölnék a rezsicsökkentést.

A Fidesz ezért tartja szükségesnek, hogy ismét országjárás keretében szerezzen támogatást, és folytatódhasson a rezsicsökkentés politikája - mondta Kocsis Máté.

A kommunikációs igazgató álságosnak nevezte Burány Sándor szocialista képviselő vasárnapi nyilatkozatát, amelyben az online pénztárgépek ügyében követelt sürgős jogszabály-változtatást.

Kocsis Máté közölte: az MSZP és Burány Sándor is pontosan tudja, hogy az online pénztárgépek bekötése minden tisztességes adózónak és vállalkozónak érdeke, és épp azt a célt szolgálja, hogy az adócsalókat kiszűrjék.

Azzal kapcsolatban, hogy a Párbeszéd Magyarországért fővárosi politikusai a főpolgármester korábbi ígéreteiről, utcaátnevezésekről, a BKV finanszírozásáról, a város költségvetéséről kérdezik a budapestieket, Kocsis Máté azt mondta: a fővárosi PM tagjainak sorában sok olyan ember van, aki korábban a "Demszky-érának" volt oszlopos tagja vagy támogatója.

Mint mondta, a jelenlegi főpolgármester megerősítette, konszolidálta, és a kormányzat is minden módon segítette a fővárost, amely így a jelenlegi ciklusban "valóban komoly sikereket ért el". Hozzátette: inkább azokkal szemben kellene 13 plusz 1 pontot megfogalmazni, akik korábban eladósították a fővárost.

Az előző napi, Horváth András volt adóhivatali dolgozó melletti tüntetéssel kapcsolatban Kocsis Máté azt mondta: a Fidesz álláspontja az ügyben változatlan.

Mindenkitől, politikai pártoktól, Horváth Andrástól, a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól és a nyomozóhatóságoktól is azt kérik, hogy végezze a munkáját és derüljön ki az igazság - tette hozzá.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet