Mielőtt még megjön az első nagy hó, Nagy Zoltán kollégánk szemén keresztül mutatunk még néhány momentumot az idei őszből. Mert az őszből sosem elég.
Amikor még nem alussza téli álmát a természet.
Mert kevés szebb dolog van a csodás, meleg színekben pompázó leveleknél.
De már érződik és látszódik, hogy közeleg a tél. Viszont a ridegségnek is megvan a maga hangulata.
Amikor még nem lékről kell horgászni.
De a csónakok már szépen lassan nyugovóra térnek.
És az őszi Csótó képe is örök.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!