Eszem-iszom, dínomdánom, na meg kézművesek, ameddig a szem ellát.
Szerényebben ugyan, de idén is megrendezték Kőszegen a hagyományossá vált Orsolya-napi vásárt, amely immár tizenkilenc éves múltra tekint vissza.
19.Orsolya-napi vásár Kőszegen
Mészáros D. Zsolt
19.Orsolya-napi vásár Kőszegen
Mészáros D. Zsolt
19.Orsolya-napi vásár Kőszegen
Mészáros D. Zsolt
A járvány miatt a szervezők több ponton is kézfertőtlenítőket helyeztek ki, és olyan hagyományos elemeket is elhagytak, amelyek eddig minden évben szerepeltek a programok között.
19.Orsolya-napi vásár Kőszegen
Mészáros D. Zsolt
Nem is olyan nehéz, mint ahogy elsőre látszik
Mészáros D. Zsolt
Így nem rendeztek többek között a civil ízek utcájában főzőversenyt, illetve az Alpokalja ízei vetélkedő sem került terítékre. Ám ennek ellenére is igazi vásári hangulat fogadta a kilátogatókat.
19.Orsolya-napi vásár Kőszegen
Mészáros D. Zsolt
19.Orsolya-napi vásár Kőszegen
Mészáros D. Zsolt
A bárányok hallgatnak
Mészáros D. Zsolt
A főtéren Peltzer Géza harmonikaművész perdítette táncra az embereket, míg a hősök tornyának tetejéről a kőszegi rézfúvósok telítették meg hangokkal a teret.
19.Orsolya-napi vásár Kőszegen
Mészáros D. Zsolt
19.Orsolya-napi vásár Kőszegen
Mészáros D. Zsolt
Az utcákat járva belekóstolhattunk számtalan kulináris élvezetbe és megtudhattuk, milyen is az egészség nyalókája.
19.Orsolya-napi vásár Kőszegen
Mészáros D. Zsolt
19.Orsolya-napi vásár Kőszegen
Mészáros D. Zsolt
Kedvünkre válogathattunk a különböző kézműves termékek között, így én sem tudtam megállni a vásárlást, így egy kézzel horgolt gömb és angyalka már biztosan felkerül idén a karácsonyfámra.
19.Orsolya-napi vásár Kőszegen
Mészáros D. Zsolt
19.Orsolya-napi vásár Kőszegen
Mészáros D. Zsolt
19.Orsolya-napi vásár Kőszegen
Mészáros D. Zsolt
A vásár még ma is várja az érdeklődőket, végezetül pedig a képre kattintva tekintsék meg galériánkat a szombati napról.
Régi korok zenéi egy tekerőlanttal
Mészáros D. Zsolt
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.