Május 17-én, pénteken délben tartották a szombathelyi közgazdászképzés 20 éves jubileumi ünnepségét az ELTE Savaria Egyetemi Központ tanácstermében. Tulajdonképpen egy nagy ünnepi tanszéki értekezletet tartott a Savaria Gazdálkodástudományi Tanszéke, amin részt vett az egyetem és a kar vezetősége, a partnerek és az egykori, valamint jelenlegi munkatársak. Volt nosztalgiázás, szó esett a jövőről és sok-sok köszöntő is elhangzott.
Beszédet mondott például Prof. Dr. Borhy László, az ELTE rektora, Dr. Juhász Gábor, a TáTK dékánja, Dr. Németh István rektorhelyettes és a BDPK igazgatója, Dr. Varga Imre tanszékvezető és Puskás Tivadar polgármester is.
A születésnaphoz természetesen torta is dukált, az ünnepség pedig az Eötvös Loránd emlékérmék és emléklapok átadásával zárult. Elismerték az egykori tanszékvezető, Dr. Sipos Zoltán munkáját, valamint emlékéremmel jutalmazták az őt követő tanszékvezetőt, Dr. Stipkovits Ferencet és Dr. Rádi Szelman Hamadit, nyugalmazott főiskolai tanárt is.