Nyolcévesen kezdett zongorázni tanulni a Fővárosi Zeneiskola Szervezetnél, amit 1956 októberében abbahagyott. 1957-ben tett érettségi vizsgát a budapesti Vörösmarty Gimnáziumban.
Ezután műszerésznek tanult, majd gyógyszertári mérlegeket javított. Néha iskolai bulikon zongorázott, ennek köszönhetően felfigyelt rá a KISZ kulturális osztálya, és az akkoriban megalakult Budapesti Ifjúsági Könnyűzenei Klub vezetőjének választották. A klub elnöke Bergendy István, az alelnökök pedig Illés Lajos, Sztevanovity Zorán és Módos Péter voltak.
Több helyen is rendeztek koncerteket. 1961-ben nősült meg, lánya, Anikó 1963-ban született. 1967-ben Komjáthy György felkérte a 39 tagú „Csak fiataloknak” Klub vezetőjének - írja Módos Péterről a Wikipédia.
1968-ban egy nézeteltérés miatt a KISZ eltanácsolta a munkájától, s a Magyar Televízióba került műsorszerkesztőnek, ahol 32 évig dolgozott. Több műsort is szerkesztett és rendezett, mint például a KKK (Könnyűzenét Kedvelők Klubja), Slágerszerviz, Egymillió fontos hangjegy, Pulzus Könnyűzenei Panoráma (ezt előbb Sztevanovity Dusánnal, majd Vágó Istvánnal, végül egyedül), Roxínpad, TeleJazzPódium. 2000-ben vonult nyugdíjba. 1992 és 2007 között a Petőfi Rádióban a Jazzshow című műsort szerkesztette és vezette.
Módos Péter halálát lánya jelentette be a közösségi megosztón.