A Semmelweis Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában azt kérte, még másfél hónapig tartsunk ki és vigyázzunk egymásra, azután szerinte jelentősen csökkennek majd a koronavírus-járvány adatai.
Merkely azt mondta, ha kibírjuk ezt a másfél hónapot, akkor lesz egy nagyon szép nyarunk, amikor újra egyesülhetnek a családok és felszabadultan tudunk pihenni.
Hozzátette, a keleti vakcinák beszerzésének köszönhetően Magyarországon jóval magasabb az átoltottsági arány az Európai Unió átlagánál. Utóbbi 12,5 százalék, míg Magyarországon immár 20 százalékosra nőtt az átoltottság.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!