A Fidesz iroda alkalmazottai kicsit meglepődtek, amikor tíz perccel a meghívóban bejelentett időpont előtt a sajtótájékoztató iránt érdeklődtünk, ők ugyanis nem tudtak róla. Aztán gyors telefon, és megnyugtatnak, valóban itt lesz Ágh Péter országgyűlési és városi képviselő tájékoztatója.
Káros az embereknek, családoknak
Ágh Péter a tájékoztatón megjelent mindhárom újságíró előtt két parlamenti
szavazást említett meg.
Az első július 10-én, a képviselő által Gyurcsány-csomagnak nevezett
kormánylépések elfogadása volt. Ágh kijelentette, az intézkedések következtében
minden adó és járulék növekedett, a KSJ adatai alapján készített Fidesz felmérés
szerint egy kétfős család kiadásait éves szinten 240 ezer forinttal növelik ezzel.
Utalt a jegybank és a pénzügyi tárca előrejelzésére is, miszerint jövőre 3
százalékkal csökkennek a reálbérek, 6-7 százalékra nő az infláció és növekszik
a munkanélküliség is.
Ágh hangsúlyozta, a javaslatot, amely káros az embereknek és a családoknak,
Ipkovich György is megszavazta.
Egyértelmű negatív következmények
A másik ügy a tandíjról szóló, július 24-i szavazás volt. A politikus utalt az
MSZP és az SZDSZ kampányígéretére, miszerint nem vezetik be a tandíjat. Úgy vélte,
a felsőoktatás költségeit nem lenne szabad a hallgatókra hárítani, hiszen a
tanulás egyébként is sok pénzbe kerül.
Kijelentette, a tandíjfizetési kötelezettség a szombathelyi főiskolát és a hasonló
profilú többi intézményt is érinti majd, azokra egyértelműen káros
következményekkel hat. A tandíjat fizető hallgató ugyanis erősen el fog
gondolkodni azon, melyik intézményt válassza.
Ágh Péter szerint megdöbbentő, hogy Szombathely polgármestere mindkét
előterjesztésre igennel szavazott.
Nyílt levél
A képviselő bejelentette, nyílt levélben kéri meg Ipkovich Györgyöt arra, hogy
nyilatkozzon, milyen szempontok alapján, milyen szakmai érvek mellett szavazta meg a
két intézkedést, miért asszisztál egy kormány pénzbehajtásához?
Feltette a kérdést, hogy a polgármester a Magyar Szocialista Pártot, vagy Szombathely
lakóit képviseli-e a parlamentben?
Ágh Péter elismerte, hogy egy képviselőt nem lehet felelősségre vonni
szavazatáért, de úgy vélte, erkölcsileg mindenképpen kritizálható, hova teszi
voksát. Kifejezte reményét, hogy a város első embere a jövőben nem adja arcát a
sarcokhoz. Egyúttal felszólította a polgármester, készítsen hatástanulmányt
arról, hogy a csomag hogyan érinti a szombathelyieket, a tandíj bevezetése pedig
milyen hatással lesz a főiskola lehetőségeire.
Egy újságírói felvetésre, miszerint miért furcsa, ha egy kormánypárti képviselő
támogatja a kormányprogramot, kifejtette, az elmúlt években is volt példa a
frakcióból történő kiszavazásra, ha az adott képviselő nem értett egyet az
előterjesztésre. Ezekben az ügyekben azonban nem így történt fejezte be a
sajtótájékoztatót Ágh Péter.
| Dr. Ipkovich György Szombathely Megyei Jogú Város Polgármestere részére Tisztelt Polgármester Úr! A 2006-os tavaszi választásokat követően Ön a Parlamentben a második ciklusát kezdte meg. Városunk számára öröm, ha a megyeszékhely minél több parlamenti képviselővel rendelkezik a törvényhozásban, hiszen ez azt jelenti, hogy hatékony képviselete van a szombathelyi embereknek, a szombathelyi családoknak, a szombathelyi vállalkozóknak. Az elmúlt hónapban több fontos szavazás is történt a Tisztelt Házban. Ezek a döntések nagyban érintik a szombathelyiek életét, mindennapjait, jövőbeni lehetőségeit. 2006. július 10-én fogadta el az Országgyűlés szocialista-szabad demokrata
többsége a Gyurcsány-csomagot. Azt a csomagot, amely az elmúlt négy év hibáit a
magyar emberekkel akarja megfizettetni. Az elfogadott, a kampányígéretekkel szöges
ellentétben álló intézkedések értelmében szinte valamennyi adó nő, ami jelentős
mértékben növeli a lakosság és a vállalkozások terheit. A Központi Statisztikai
Hivatal adatait alapul véve a Fidesz szakértői forintosították, hogy a
megszorítások miatt pontosan mennyivel is emelkednek a családok kiadásai. Az
áfaemelés, az energiaárak növekedése, valamint a munkavállalói és
egészségbiztosítási járulék emelése összességében évente 240 ezer forintos
pluszterhet ró egy átlagos kétgyermekes családra. A jegybank és a pénzügyi tárca
sajtóban is megjelent előrejelzéseiből kiderül: a járulékemelések és egyéb
adónövelések miatt jövőre 3-4 százalékos reálbércsökkenés várható, miközben
az infláció 6-7 százalékra pörög fel, s a munkanélküliség is tovább emelkedhet. 2006. július 24-én fogadta el a kormánypárti többség a Tisztelt Házban a
Felsőoktatási törvény módosításáról szóló javaslatot. Ezzel a döntéssel az
MSZP és az SZDSZ képviselőcsoportjai rácáfoltak korábbi ígéretükre, mely úgy
szólt: nem lesz tandíj. Ez a döntés több százezres, bizonyos esetekben több millió
forintos terhet is róhat a továbbtanulni kívánó szombathelyi fiatalok családjaira. Tisztelettel azzal a kérdéssel fordulok a szombathelyi Fidesz nevében Önhöz,
városunk polgármesteréhez, hogy mi alapján szavazta meg ezeket az előterjesztéseket,
melyek jelentős terhet raknak városunk polgárainak vállára? Milyen szakmai érvek
szóltak amellett, hogy asszisztáljon a Gyurcsány - kormány pénzbehajtásához?
Tisztelt Polgármester Úr! Sajnos fel kell tennünk a leglényegesebb kérdést: kit
képvisel Ön a Parlamentben, az MSZP-t, vagy Szombathely lakosságát? Szombathely, 2006. augusztus 11.
FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG |